Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

EM cimeres logo ARANY HU

2016. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés

Feltöltésre kerültek a 2016. évi Közszolgáltató Partnereinket érintő havi jelentés, valamint a nyitó jelentés nyomtatványai.

Felhívjuk a figyelmüket, hogy kifizetési igény benyújtására kizárólag az OKTF NHI által aláírt és hatályos szolgáltatásvásárlási szerződéssel rendelkező Partnereink jogosultak.

Tájékoztatás a Szolgáltatásvásárlási szerződés és a kapcsolódó adatlap módosításáról

Tájékoztatjuk, hogy a honlapra felkerült a 2016. évre vonatkozó módosított szolgáltatás-vásárlási szerződés (SZVSZ), ezért kérjük, hogy ezt a verziót legyenek szívesek 3 példányban, aláírva beküldeni.

A módosítás bizonyos rendelkezéseket pontosított, kiegészített, illetve egyes pontokban a Közszolgáltatók számára kedvezőbbé tette a szolgáltatás-vásárlási szerződés rendelkezéseit, a Közszolgáltatóktól érkezett észrevételeket figyelembe véve.

A főbb SZVSZ változtatások a következők:

  • A szerződés 3.2.5. pontjában a gyűjtőedény mérete 2.500 l-re módosult 1.100 l-ről.
  • A szerződés 6.8. pontjába könnyítésként került bele, hogy az engedélyek hitelesített fordítását is elfogadjuk.
  • A szerződés 9.10. pontban meghatározásra került az az időtartam amelyre kamat szabható ki.
  • A szerződés 10.2. pontjában a kötbér mértéke csökkent.
  • A szerződés 8.2.1. pontjában egyértelműen meghatározásra került a havi jelentéshez kapcsolódó számlák záradékolásának formai követelménye.
  • A loggerrel kapcsolatos rendelkezések kiegészítésre kerültek a felelősség egyértelműsítése érdekében.
  • A loggerrel kapcsolatos nyilatkozat benyújtását töröltük.

Bízunk benne, hogy a megvalósított módosítások a szerződés teljesítésének elősegítését szolgálják.

„Hőbontásos hulladékhasznosítás a XXI. században” címmel konferenciát szervez a KSZGYSZ

A Zöld szervezetek – zöld üzletek címmel futó konferenciasorozat keretében most megrendezendő program célja, hogy lehetőséget biztosítson a véleménycserére a környezetipar szereplői és az érintett civil szervezetek képviselői között.

Bővebben...

OKJ-s hulladékfelvásárló és –telepkezelő tanfolyam

OKJ-ben szereplő, középfokú környezetvédelmi szakirányú végzettséget nyújtó hulladékfelvásárló és –telepkezelő tanfolyamot indít a Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége.

Bővebben...

HOSZ workshop 2016. február 5-én Budapesten

A Hulladékhasznosítók Országos Szövetsége 2016. február 5-én, Budapesten tartja soron következő workshopját „Az EU körforgásos gazdaságra vonatkozó javaslatcsomagja és hatása a hazai hulladékgazdálkodásra” címmel.

Bővebben...

KÖZLEMÉNY

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az OKTF-NHI-FPR-2015-001 azonosítójú, 2015. évi Fejlesztési Pályázat benyújtási határidejének meghosszabbításával kapcsolatban megjelent közleményben tévesen került feltüntetésre a fejlesztési pályázathoz kapcsolódó önkéntes hiánypótlás benyújtására rendelkezésre álló határidő.


A hiányok pótlására helyesen az alábbiak szerint van lehetőség:
A fejlesztési pályázathoz kapcsolódóan önkéntes hiánypótlás benyújtására – a pályázati felhívás 1.6. pontjában foglaltaknak megfelelően - a pályázat beadásától számított 3 munkanapon belül van lehetőség.

Fentiek alapján

  • a 2015. december 17-én benyújtott pályázatokkal kapcsolatban az önkéntes hiánypótlásra 2015. december 22. 16:00 óráig,
  • a 2015. december 18-án benyújtott pályázatokkal kapcsolatban az önkéntes hiánypótlás benyújtására 2015. december 23. 16:00 óráig

van lehetőség.


A hiánypótlásokat továbbra is a következő címen és kizárólag személyesen átadva áll módunkban befogadni:


OKTF NHI
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.

A borítékra az alábbiakat kérjük ráírni:
„Fejlesztési pályázat”
Kérjük, hogy a csomagoláson jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát (OKTF-NHI-FPR-2015-01), a pályázó nevét és címét.

2013. évre vonatkozó Háttéranyag az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Adatokhoz

Feltöltésre került a környezetvédelmi termékdíj köteles termékek országos gyűjtésének, előkezelésének és hasznosításának 2013. évi tényadatait tartalmazó dokumentum.

Közlemény szerződött közszolgáltató partnereink részére

Felhívjuk szerződött közszolgáltató partnereink figyelmét, hogy a 2015. évi Szolgáltatásvásárlási Szerződés 10.4. pontja alapján tárgyév december 31. napjáig van lehetőség arra, hogy a Szolgáltatásvásárlási Szerződésben vállalt éves hulladék mennyiségek módosítását kezdeményezze a 2. melléklet új adatokkal történő benyújtásával, és annak három eredeti példányban történő benyújtásával.

Az OKTF NHI kizárólag a 2015. december 31. napjáig ajánlott küldeményként postára adott mennyiségi módosításokat fogadja be. A fenti határidőn túl feladott kérelmeket az OKTF NHI érdemi vizsgálat nélkül küldi vissza a szerződött közszolgáltató részére.

A Szolgáltatásvásárlási Szerződés 9.8. alapján „Amennyiben a Közszolgáltató 2015. december 31-ig nem teljesíti a jelent Szerződés 2. mellékletében vállalt mennyiség legalább 95 %-át és nem kezdeményezte a 2. melléklet módosítását, úgy az elmaradás mértékének 50 %-ig, de legfeljebb a teljes mennyiség nettó ellenértékének 25 %-ig korlátozott mértékű hibás teljesítési kötbér terheli.”.

KÖZLEMÉNY

Felhívjuk a pályázók figyelmét, hogy az OKTF-NHI-FPR-2015-001 azonosítójú, 2015. évi Fejlesztési Pályázat benyújtási határideje 2015. december 18. 12 óráig meghosszabbításra kerül azzal, hogy 2015. december 11-12 napján (péntek-szombat) is lehetőség van 12 óráig pályázat benyújtására.

Hangsúlyozzuk, hogy a fejlesztési pályázathoz kapcsolódóan önkéntes hiánypótlás benyújtására 3 munkanapon belül, de legkésőbb 2015. december 21. 16 óráig van lehetőség.

A pályázatokat továbbra is a következő címen és kizárólag személyesen átadva áll módunkban befogadni:

 

OKTF NHI
Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség
1016 Budapest, Mészáros u. 58/a.

A borítékra az alábbiakat kérjük ráírni:

„Fejlesztési pályázat”

Kérjük, hogy a csomagoláson jól láthatóan tüntesse fel a Pályázati felhívás kódszámát (OKTF-NHI-FPR-2015-01), a pályázó nevét és címét.

 

Felhívjuk továbbá a közszolgáltató pályázók figyelmét az alábbiakra:

A Pályázati Felhívás 1.5 rész a) pontja határozza meg a közszolgáltatók számára nyújtható támogatás mértékét, mely szerint a támogatás intenzitása 100 % azzal, hogy a 360/2012/EU bizottsági rendelet hatálya alá tartozó csekély összegű közszolgáltatási támogatás bruttó támogatástartalma nem haladhatja meg a 360/2012/ EU bizottsági rendelet 2. cikk (2) bekezdésében meghatározott 500.000 eurónak megfelelő forintösszeget.

A támogatás odaítélésekor az adott pénzügyi évben, valamint az azt megelőző két pénzügyi évben odaítélt csekély összegű támogatások bruttó támogatástartalmának összegét, és a 360/2012/EU bizottsági rendelet 2. cikkében foglalt egyéb rendelkezéseket is figyelembe kell venni.

2015. évi Fejlesztési Pályázat

A pályázati kiírás alapvető célja egyes hulladékáramokban a hulladékgyűjtési- és hasznosítási rendszerek fejlesztése. Az OKTF NHI a 2015. évben részletes piacelemzést hajtott végre az egyes általa finanszírozott hulladékáramok tekintetében. Az elemzés alapján az OKTF-NHI tárgyévben két fő fejlesztési irányt határozott meg:

  1. Üveg csomagolási hulladék gyűjtésének fejlesztése
  1. Hulladékká vált papír anyagában történő hasznosítására alkalmas gépsor beszerzése

A főbb célokhoz kapcsolódó célrendszert a pályázati felhívás részletesen tartalmazza.

A pályázat meghirdetésekor a támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 389.483.970 forint, melyből 290.000.000 forint az üveghulladék gyűjtését elősegítő hulladékgyűjtési rendszerek innovatív megoldására (1. főcél), míg 99.483.970 forint a papír csomagolási hulladék anyagában történő hasznosításának támogatására (2. főcél) fordítódik. Az ajánlatkérő az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF), a pályázattal kapcsolatos feladatokat az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség Nemzeti Hulladékgazdálkodási Igazgatósága (OKTF NHI) látja el.

A Pályázati Felhívás, a Projekt adatlap és a mellékletek az OKTF-NHI honlapjáról (www.szelektivinfo.hu/iparfejlesztes) tölthetők le. Kérjük, olvassa el figyelmesen valamennyi dokumentumot és az abban foglaltak figyelembevételével nyújtsa be pályázatát!

A pályázatok benyújtása 2015. november 20. napjától 2015. december 11. napjáig (hétfőtől-csütörtökig 8:00-16:00-ig, pénteken 8:00-12:00-ig)lehetséges. Az ezen határidőn túl beérkezett pályázatokat az Ajánlatkérő felbontás nélkül visszaadja a feladó részére.

Ajánlatkérő kizárólag személyesen beadott pályázatot fogad be! A pályázat postai úton történő feladására nincs lehetőség!

14/2014. sz. Alapítói Határozat az Iparfejlesztési Pályázati Bizottsági tagok visszahívásáról és kinevezéséről

Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter 14/2014. számú Alapítói Határozata - az Iparfejlesztési Pályázati Bizottság tagjainak visszahívásáról és bővítéséről - letölthető az alábbi linkről.

Alkategóriák