Általános információk

Lakossági információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Szakmai napok

Az EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 azonosítószámú,   Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer (Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere - HUNOR) projekt keretében 2014. szeptember 9-én Zalaegerszegen, és 10-én Budapesten szakmai napokat szerveztünk, amelyeken a hulladékkezelésben érintett önkormányzati döntéshozók (jegyzők, polgármesterek), valamint hulladékkezelő cégek képviselői első kézből ismerhették meg a HUNOR jelentőségét, célját, működését, a rendszerrel kapcsolatos előnyöket, jövőbeni feladatokat és lehetőségeket.

A regisztrációs időszakban mutatkozó nagy érdekődésre való tekintettel az előzetes terveken felül, 2014. szeptember 30-án a hulladékkezelőknek szóló rendezvényt megismételtük mindazoknak, akik nem tudtak eljönni a budapesti helyszínre. A szakmai napokon összesen több mint 460 vendég vett részt.

 

A rendezvényeken bemutatott prezentációk:

 

Tájékoztató kiadványunk:

 

A szakmai napokon elhangzott kérdések és válaszok:

 

OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap
OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap   OHÜ Nonprofit Kft. HUNOR szakmai nap

 

Szakmai nap hulladékkezelő cégek képviselőinek - pótnap

Az OHÜ Nonprofit Kft. az EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 azonosítószámú Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer projekt keretén belül, a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR) részeként olyan adatkezelő rendszert fejlesztett ki, amely alkalmas a szelektíven gyűjtött, termékdíjas hulladék mennyiségének pontos nyomon követésére, valamint költséghatékony működést tesz lehetővé a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területén. Az OHÜ a projekt keretében szakmai napot szervez, amelyen a hulladékkezelésben most, vagy a jövőben érintett hulladékkezelő cégek képviselői első kézből megismerik a HUNOR jelentőségét, célját, működését, a rendszerrel kapcsolatos jövőbeni feladatokat és lehetőségeket.
A rendezvényre a cégvezetőkön kívül várjuk azokat a munkatársakat is, akik felelősök az OHÜ-nek történő jelentésekért.

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 30. (kedd), 10.00 óra (regisztráció: 9.30 órától).

Helyszín: Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség székházának konferenciaterme (Budapest, IX. Kvassay út 1).

Tervezett program

9.30 – 10.00 Érkezés, regisztráció
10.00 – 10.05 Megnyitó
Köszöntőt mond: Dr. Makai Martina főosztályvezető, Földművelésügyi Minisztérium, Környezetfejlesztési Főosztály
10.05 – 10.20 Az informatikai fejlesztések jelentősége az OHÜ Nonprofit Kft. előtt álló feladatokban
Előadó: Vámosi Oszkár, OHÜ ügyvezető
10.20 – 10.30 HUNOR – a hazai hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere
Előadó: Muhoray Róbert, HUNOR projektvezető
10.30 – 10.40 Az Illetékes Hatósági Adatkapcsolati Alrendszer (IHAR) működése
Előadó: Szabó Andrea, OHÜ osztályvezető, Minősítési Hatósági Főosztály (KJI)
10.40 – 11.10 Közös érdekünk: a hulladék útjának nyomon követése
Előadó: Balla Miklós, OHÜ mb. csoportvezető, Operatív főosztály – Ellenőrzési osztály
11.10 – 11.30 Hulladékvizsgálat, -mérés
Előadó: dr. Seregélyné Frecskó Barbara, OHÜ főmunkatárs, Operatív főosztály – Hasznosítási osztály
11.30 – 12.00 Szünet
12.00 – 13.00 A szelektív hulladékgyűjtés támogatásának elszámolási folyamata a HUNOR-ban
Előadó: Bodnár Mária, OHÜ osztályvezető, Operatív főosztály – Elszámolási osztály
13.00 – Konzultáció

 

Regisztráció a budapesti szakmai napra

Figyelem! A (*)-al jelölt mezők kitöltése kötelező!

Résztvevő személy

Titulus
Hibás adatot adott meg, kérjük javítsa!

Vezetéknév(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Keresztnév(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Beosztás

Kapcsolattartási adatok

Email cím(*)
Hibás email cím!

Telefonszám(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Kérjük ezt a formátumot használja: +36 20 123-4567

Képviselt szervezet

Szervezet megnevezése(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Irányítószám(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Város(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

Utca, házszám(*)
Kérjük töltse ki a mezőt!

A szakmai nap témaköreivel kapcsolatos előzetes kérdéseiket a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk.

Kérdés
Invalid Input

Az on-line regisztrációs adatlap megküldésével elfogadom az Adatvédelmi nyilatkozat és felhasználási feltételeket.
Az Adatkezelési ... feltételek elfogadása kötelező.

Biztonsági kód(*)
Biztonsági kód
  Új kódot kérek!Kérjük, adja meg a képen látható biztonsági kódot.

Kérjük, adja meg a képen látható biztonsági kódot.

Szakmai nap hulladékkezelő cégek képviselőinek

Az OHÜ Nonprofit Kft. az EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 azonosítószámú Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer projekt keretén belül, a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR) részeként olyan adatkezelő rendszert fejlesztett ki, amely alkalmas a szelektíven gyűjtött, termékdíjas hulladék mennyiségének pontos nyomon követésére, valamint költséghatékony működést tesz lehetővé a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területén. Az OHÜ a projekt keretében szakmai napot szervez, amelyen a hulladékkezelésben most, vagy a jövőben érintett hulladékkezelő cégek képviselői első kézből megismerik a HUNOR jelentőségét, célját, működését, a rendszerrel kapcsolatos jövőbeni feladatokat és lehetőségeket.
A rendezvényre a cégvezetőkön kívül várjuk azokat a munkatársakat is, akik felelősök az OHÜ-nek történő jelentésekért.

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 10. (szerda), 10.00 óra (regisztráció: 9.00 órától).

Helyszín: Lurdy ház – konferenciaterem (Budapest, IX. Könyves Kálmán krt. 12-14.). A parkolás ingyenes, amennyiben a konferencia helyszínén a résztvevők érvényesíttetik a parkolójegyet.

Tervezett program

9.00 – 10.00 Érkezés, regisztráció
10.00 – 10.05 Megnyitó
Köszöntőt mond: Dr. Makai Martina főosztályvezető, Földművelésügyi Minisztérium, Környezetfejlesztési Főosztály
10.05 – 10.30 Az informatikai fejlesztések jelentősége az OHÜ Nonprofit Kft. előtt álló feladatokban
Előadó: Vámosi Oszkár, OHÜ ügyvezető
10.30 – 10.40 HUNOR – a hazai hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere
Előadó: Muhoray Róbert, HUNOR projektvezető
10.40 – 11.00 Illetékes hatósági adatkapcsolati alrendszer (IHAR) működése
Előadó: Balla Miklós, OHÜ mb. csoportvezető, Operatív főosztály – Ellenőrzési osztály
11.00 – 11.20 Kávészünet
11.20 – 11.40 Közös érdekünk: a hulladék útjának nyomon követése
Előadó: Balla Miklós, OHÜ mb. csoportvezető, Operatív főosztály – Ellenőrzési osztály
11.40 – 12.00 Hulladékvizsgálat, -mérés
Előadó: dr. Seregélyné Frecskó Barbara, OHÜ főmunkatárs, Operatív főosztály – Hasznosítási osztály
12.00 – 13.00 Büféebéd
13.00 – 14.00 A szelektív hulladékgyűjtés támogatásának elszámolási folyamata a HUNOR-ban
Előadó: Bodnár Mária, OHÜ osztályvezető, Operatív főosztály – Elszámolási osztály
14.00 – Konzultáció

 

Regisztráció a budapesti szakmai napra

A HUNOR budapesti szakmai napjára történő regisztrációt végleg lezártuk.

Tájékoztatjuk arról, hogy 2014. szeptember 30-án 10:00 kor az OHÜ székház földszinti konferenciatermében (1098. Kvassay Jenő út 1/a.) ismét HUNOR szakmai napot tartunk, azonos tartalommal.

Kérjük, hogy amennyiben élni kíván ezzel a lehetőséggel, részvételi szándékát a honlapunkon, csütörtökön (2014. szeptember 11-én) megnyíló regisztrációs felületen szíveskedjék jelezni.

Szakmai nap polgármestereknek, jegyzőknek

Az OHÜ Nonprofit Kft. az EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 azonosítószámú Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer projekt keretén belül, a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszere (HUNOR) részeként olyan adatkezelő rendszert fejlesztett ki, amely alkalmas a szelektíven gyűjtött, termékdíjas hulladék mennyiségének pontos nyomon követésére, valamint költséghatékony működést tesz lehetővé a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás területén. Az OHÜ a projekt keretében szakmai napot szervez, amelyen a hulladékkezelésben érintett önkormányzati döntéshozók (jegyzők, polgármesterek) első kézből megismerhetik a HUNOR jelentőségét, célját, működését, a rendszerrel kapcsolatos előnyöket, jövőbeni feladatokat és lehetőségeket.

A rendezvény időpontja: 2014. szeptember 9. (kedd), 10.00 óra (regisztráció: 9.00 órától).

Helyszín: Hotel Arany Bárány, Zalaegerszeg (Széchenyi tér 1.). A környéken a parkolás fizetős, ingyenes parkolás a Zala Plazánál lehetséges.

Tervezett program

9.00 – 10.00 Érkezés, regisztráció
10.00 – 10.05 Megnyitó Köszöntőt mond: Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg megyei jogú város alpolgármestere
10.05 – 10.30 Az informatikai fejlesztések jelentősége az OHÜ Nonprofit Kft. előtt álló feladatokban
Előadó: Vámosi Oszkár, OHÜ ügyvezető
10.30 – 10.50 HUNOR – a hazai hulladékgazdálkodás nyomkövető rendszere
Előadó: Muhoray Róbert, HUNOR projektvezető
10.50 – 11.10 A szelektív hulladékgyűjtés támogatásának elszámolási folyamata a HUNOR-ban
Előadó: Bodnár Mária, OHÜ osztályvezető, Operatív főosztály – Elszámolási osztály
11.10 – 11.30 Kávészünet
11.30 – 12.00 1. Közös érdekünk: a hulladék útjának nyomon követése
2. Illetékes hatósági adatkapcsolati alrendszer (IHAR) működése
Előadó: Balla Miklós, OHÜ mb. csoportvezető, Operatív főosztály – Ellenőrzési osztály
12.00 – 13.00 Büféebéd
13.00 – Konzultáció

 

Regisztráció a zalaegerszegi szakmai napra

A szakmai napon való részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött a helyiség befogadó kapacitása miatt.

 

A szakmai nap szervezésében közreműködik a Zala-Depo Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Kft. és a Zalai Közszolgáltató Nonprofit Kft.

Szakmai nap polgármestereknek, jegyzőknek      Szakmai nap polgármestereknek, jegyzőknek

 

 

Adatvédelmi nyilatkozat és felhasználási feltételek

Regisztrációs adatok kezelése

1.1. Az adatkezelés célja az OHÜ Nonprofit Kft. által szervezett, EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 projekt keretében megvalósuló szakmai napokon való részvételre jelentkezés során történő azonosítás, értesítés, tájékoztatás, a rendezvényen történő részvétel dokumentálása. Az érintettek köre: közszolgáltatók, hulladékhasznosítók, államigazgatási szervek, környezetvédelemben érintett szervezetek képviselői. Az Európai Uniós támogatásból megvalósuló projektekre vonatkozó jogszabályi előírások - különös tekintettel az elszámolási és ellenőrzési szempontokra - alapján szükséges az adatkezelés.

1.2. Az adatok kezelője és feldolgozója az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság. A felhasználók adatainak kezelése az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény rendelkezéseinek megfelelő módon és feltételekkel történik. A regisztrációval a felhasználó elfogadja a használat feltételeit, továbbá hozzájárul ahhoz, hogy a szakmai napokon való részvételre történő jelentkezés során a szervezők azonosítás, értesítés, tájékoztatás céljából a rendezvénnyel kapcsolatos e-mail üzeneteket kapjon.

1.3. Az oldalra ellátogató felhasználók számítógépének egyes adatai és IP-címei a felhasználók látogatásai rögzítésének céljából naplózásra kerülnek. Ezeket az adatokat kizárólag statisztikák készítésére használjuk fel, és nem kerülnek összekapcsolásra a többi adattal. Egyes szolgáltatásaink egyedi azonosítót, úgynevezett cookie-t helyeznek el felhasználóink számítógépén adatfeljegyzés, a felhasználó azonosítása és további látogatásainak megkönnyítése céljából.

1.4. A regisztrált felhasználók további adatainak felvétele a regisztrációs adatlap kitöltésével történik. A regisztrációs adatszolgáltatás minden esetben önkéntes, a regisztrációs adatlapon ún. kötelezően kitöltendő mezők (érintett cég, ill. személy neve, beosztása, címe, telefonszáma, e-mail címe, képmása) ki nem töltése azonban azt eredményezheti, hogy a felhasználó nem tud sikeresen regisztrálni. A regisztrálás során az adatok automatikusan rögzülnek a rendszerben, amely egy értesítőt küld a megadott email címre. A levél tartalmazni fogja a regisztráló által megadott adatokat, amellyel a rendezvényre előzetesen regisztrált. Ennek célja a regisztráló általi ellenőrzés, szükség esetén ezek módosítása. A felhasználó a regisztrációkor kizárólag saját adatait jogosult feltölteni. Az adatok forrása közvetlenül az érintettektől, a regisztrálóktól, a rendezvényen résztvevőktől felvett, általuk önkéntesen megadott.

1.5. A regisztrációs adatok a rendezvényt megelőzően a regisztrált felhasználó írásos kezdeményezésére történő törléséig maradnak a rendszerben. A regisztrációs adatokhoz az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. honlapját működtető munkatársai, és a rendezvény lebonyolítása során közreműködő ügynökség munkatársai férnek hozzá.

1.6. Az adatok 24 órás őrzéssel védett, saját, dedikált szerverünk winchesterein tárolódnak. Belső hozzáférés gyakorlatilag lehetetlen, a külső támadások ellen pedig magas szinten felkészített tűzfal védi az adatokat. Az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság minden tőle telhetőt megtesz, hogy az adatokhoz rajta kívül álló okok miatt, jogosulatlanul harmadik személy ne juthasson hozzá.

1.7. Az 1.3. pontban megjelölt adatok automatikusan rögzülnek, a többi, a felhasználó személyéhez szorosabban köthető személyes adatok önkéntes megadásáról maguk a felhasználók cél szerint döntenek. Az adatkezelés jogalapja az érintettek adatszolgáltatása, az adatkezeléshez történő hozzájárulása, elfogadása. Személyes adataik kezeléséről a felhasználók tájékoztatást kérhetnek. Az adatkezelő kérésre tájékoztatást ad az érintettnek az általa kezelt adatairól, az adatkezelés céljáról, jogalapjáról, időtartamáról, az adatfeldolgozó nevéről, címéről (székhelyéről) és az adatkezeléssel összefüggő tevékenységéről, továbbá arról, hogy kik és milyen célból kapják vagy kapták meg az adatokat. A tájékoztatás az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság címén kérhető.

1.8. Az a felhasználó, aki úgy érzi, hogy . az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság mint adatkezelő megsértette személyes adatai védelméhez való jogát, igényét polgári bíróság előtt érvényesítheti, vagy kérheti a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárását is. Az erre, valamint az adatkezelő kötelezettségeire vonatkozó részletes törvényi rendelkezéseket az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény tartalmazza.

2. Záró rendelkezések

2.1. Jelen Adatvédelmi szabályzat elfogadásával a felhasználó nyilatkozik, hogy a jelen dokumentumban található feltételeket elfogadja, és azokat regisztrációjával magára nézve kötelezőnek ismeri el.

2.2. Az adatvédelmi szabályzat elfogadása a regisztrációs űrlapon történő elfogadással történik.

2.3. Az adatvédelmi nyilatkozatban foglaltak alól nem nyújt mentességet, ha nem olvasta el vagy nem tudta azt értelmezni. Az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság fenntartja a jogot jelen nyilatkozat mindenkori megváltoztatására, amiről a regisztrált felhasználókat az OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság értesíti. A módosulásokat minden regisztrált felhasználó automatikusan elfogadja. Amennyiben nem kívánja elfogadni az új szabályzatot, kérvényezheti regisztrációja törlését.

2.4. Az OHÜ Nonprofit Kft-t a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a szakmai napon való részvételre történő előzetes regisztráció vonatkozásában a NAIH-77291/2014. számon nyilvántartásba vette.

Pályázati adatok

Az OHÜ Nonprofit Kft. felhívja tisztelt partnerei figyelmét, hogy amennyiben szeretnének csatlakozni az EKOP-1.2.4-2012-2012-0001 azonosítószámú, Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer (HUNOR) projekt keretében fejlesztett elszámolási vagy hulladék nyomon követési alrendszer tesztüzeméhez, jelezzék a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre küldött email üzenetben.

 

A kedvezményezett neve: OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság

A projekt címe: Elektronikus Hulladékgazdálkodási Rendszer

A szerződött támogatás összege: 899 142 998 Ft

A támogatás mértéke: 100%

A projekt tervezett befejezési dátuma: 2014. 12. 31.

A projekt azonosító száma: EKOP-1.2.4-2012-2012-0001

Alkategóriák