Általános információk

Lakossági információk

Vállalati információk

Információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Földművelésügyi Minisztérium

ReGeneráción járt az OHÜ

regeneracio-logoEddig ismeretlen „látványt" nyújtott a ReGeneráció kormányzati karrierexpó 3.0 elnevezésű rendezvényen az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) standja, hiszen először vett részt az immár hagyományos eseményen.

A fővárosban, a Millenáris Parkban megrendezett, idei kormányzati karrierexpót is a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szervezte, a fórumon valamennyi minisztérium és háttérintézményei – az egyes szaktárcák önálló standokkal – jelentek meg. A rendezvény célja idén is az volt, hogy a pályakezdő vagy a pályaválasztás előtt álló fiataloknak bemutassa a közszolgálati, kormányzati, közigazgatási munka és karrierlehetőségeket. Ugyanakkor az egyes standoknál személyesen is érdeklődhettek, kérdéseket tehettek föl a fiatalok a közigazgatásban dolgozóknak, illetve – a pódiumbeszélgetés keretében – a jelenlévő állami vezetőktől is kaphattak hasznos információkat.

Nemcsak intézményi, jogszabályi és professzionális, hanem nemzedéki megújulás is zajlik a közigazgatásban, ahol dolgozni küldetés. Akik ugyanis fölvállalják az ezzel járó feladatkört, azok a közjóért tevékenykednek és nem a saját, személyes érdekeiknek vetik alá az egyéb céljaikat, munkájukat, hangoztatta Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes, a rendezvény megnyitóján. Hozzátette: a közigazgatás korántsem olyan szürke, poros aktákkal teli és unalmas szféra, mint ahogyan azt sokan, a közigazgatáson kívül próbálják beállítani.

A rendezvényen a több mint 70 stand közül az egyik nagy „létesítmény" a Vidékfejlesztési Minisztériumé volt, ezen belül mutatkozhatott be az OHÜ, amely nem üres kézzel érkezett a rendezvényre, hiszen több munkakörre is hirdet álláslehetőséget. Ezeket az OHÜ standjára ellátogatók részletesebben is megismerhették, akárcsak az alig több, mint egyéves szervezet munkáját.

Az érdeklődőkkel folytatott beszélgetésekből kiderült: sokan azért keresték föl célirányosan az OHÜ-standot, mert hulladékgazdálkodási tanulmányokat folytatnak, illetve ilyen végzettségük van és a szervezet szakmai munkája, feladatai mellett, a karrierlehetőségekről érdeklődtek, jó néhányan a szakmai életrajzukat is átadták az OHÜ jelenlévő képviselőjének.

Munkát keresett egy nagypapa

Nagy élményt nyújtott az a nagypapa, aki azért jelent meg a ReGeneráción, hogy az unokájának próbáljon munkahelyet találni. Az OHÜ standjánál tájékozódott az ügynökség munkájáról, majd elmondta: a rádióban hallott a rendezvényről, illetve arról, hogy a közigazgatásban pályakezdő diplomásoknak, átlagban a minimálbér dupláját ígérik kezdőfizetésként, ami nagyon a fiatalok számára vonzó lehet, ezért is volt kíváncsi a ReGenerációra. Majd kifejtette véleményét arról, hogy olyan szemléletre és kezdeményezésekre is szükség van, amivel a fiatalok a „nagy öregektől" tanulhatnak, ahogy ez az ő idejében is volt. Ezzel ugyanis hozzá lehet járulni ahhoz, hogy a kezdők lendülete, tenni akarása jó irányt vegyen, egyúttal felmérhető a munka- és teherbírásuk.

Az ilyen kapcsolat részeként a szakmailag jártas „nagyok" átadhatják az élettapasztalataikat és a helyes mederben, jó irányban tarthatnák a pályakezdők beilleszkedési folyamatait.

S végül, de nem utolsó sorban, a tapasztalatcserével a fiatalok könnyebben szerezhetnék meg azt a szükséges szakmai gyakorlatokat, amivel hatékonyabban dolgozhatnak és eredményesebben tudnak tovább lépni az életben, a karrierjükben.