Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Hulladékos „világkörüli” út Gödöllőn – Gödöllői szomszédolás hulladékügyben

godollo-140319-1Kétnapos szakmai konferenciára hívták a hazai hulladékgazdálkodás szereplőit az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című konferencia szervezői.  A szakmai fórumot dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár nyitotta meg. Értékelése szerint, megfelelő és következetesen érvényesített jogi és szervezeti alapokon működik a hazai hulladékgazdálkodási ágazat, amely az elmúlt csaknem négy évben folyamatosan javuló eredményeket ért el és ezeket az eredményeket konszolidált körülmények között lehet és kell folytatni, illetve tovább növelni. Ennek záloga, hogy az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. pozíciója a jövőben még inkább erősödjön és a szervezet a hazai hulladékgazdálkodási ágazat szereplői számára megkerülhetetlen legyen.

Immár harmadik alkalommal szervezte meg – a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) fölkérésére – a Szent István Egyetem (SziE) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című szakmai konferenciát, amelynek a gödöllői egyetem Tudástranszfer Központja ad otthont.

godollo-140319-4A március 19-20-án zajló szakmai fórumon a magyarországiak mellett, a világ élvonalába tartozó külföldi szakemberek előadásai is gazdagítják az idei konferencia témakínálatát. A kétnapos szakmai fórumon több mint 300 főt meghaladó létszámú hallgatóság, „első kézből” értesülhet az itthoni hulladékgazdálkodási ágazatot érintő, 2014-2020 közötti időszak fő irányairól vagy például a közszolgáltatási díjak árképzéséről, a kompenzációs lehetőségekről. Másrészt, a külföldi előadók révén, megismerhetik a határainkon kívüli hulladékgazdálkodási eredményeket, az átvehető, megvalósítható, nemzetközileg bevált, jó gyakorlatokat. A kétnapos rendezvényen átfogó képet kaphattak, illetve kaphatnak a hulladékgazdálkodás jelenéről, jövőjéről, trendjeiről, akárcsak arról, hogy például hogyan, milyen eszközökkel lehet környezettudatossá tenni egy egész várost.

A meghívott külföldi előadók – köztük a Nemzetközi Köztisztasági Szervezet (angol rövidítéssel: ISWA) elnöke és tagjai – Angliából, Ausztriából, Belgiumból, Franciaországból, Görögországból, Izraelből, Portugáliából, Romániából, Szerbiából érkeztek. A konferencia magyar szakembereinek előadásaiból pedig a külföldiek kaphatnak összképet a hazai hulladékgazdálkodási ágazat utóbbi években elért eredményeiről, fejlesztési irányairól.

godollo-140319-3A rendezvény első munkanapján – első alkalommal – adták át az OHÜ által alapított Hulladékgazdálkodásért díj – 2014. elismerést. A négy kategóriában meghirdetett díjra nyilvánosan lehetett jelölni olyan gazdálkodó szervezetet, kutatóhelyet, oktatási-nevelési intézményt, civilszervezetet, szakembert, amely/aki az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hulladékképződés megelőzése, a hulladékok újrahasznosítása érdekében, illetve jelentős kutatási-fejlesztési, szervezési, műszaki eredményt ért el. Az OHÜ ezzel az elismeréssel a legjobb hazai hulladékgazdálkodási gyakorlatokra kívánja ráirányítani a figyelmet.

A Hulladékgazdálkodásért díj – 2014 elismerésre összesen 31 jelölés érkezett, ezeket értékelve döntött a négy kategória idei díjazottjairól az OHÜ Díjbizottsága. (A díjazottak listáját és a főbb jelölési és értékelési-szempontokat lásd alább.)

Ugyancsak a konferencia keretében írták alá a Nemzeti Környezetügyi Intézet, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. és a Szent István Egyetem vezetői a Környezetügyi Együttműködési Keretmegállapodást. E dokumentum fő célkitűzése, hogy az aláíró szervezetek – a saját feladatkörükből és lehetőségeikből adódóan – egyrészt működjenek együtt a hazai általános és műszaki környezettudományi képzés és kutatás terén, másrészt közösen segítsék elő, hogy a környezetvédelem területén erősödjön a szakpolitikai döntési folyamatok szakmai-tudományos megalapozottsága.

A Környezetügyi együttműködési megállapodás aláírói: dr. Biczó Imre László, főigazgató (NeKI), Vámosi Oszkár, ügyvezető (OHÜ), dr. Szabó István, dékán (SzIE). A megállapodást a VM részéről, dr. Illés Zoltán, környezetügyi államtitkár, aláírásával hagyta jóvá.

A Hulladékgazdálkodásért díj – 2014. díjazottjai

GAZDÁLKODÓI kategóriában: Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (Budapest)
E kategória főbb jelölési értékelési szempontjai: az OHÜ olyan gazdálkodó szervezetet kíván elismerni, amelyik a jogszabályokban foglalt minimumkövetelményeken túl, olyan gyakorlatot, megoldásokat vezet be és valósít meg, amelyekkel a hulladékképződés megelőzését, a lakosság szemléletformálását és a szelektív hulladékgyűjtést, az újrahasznosítást eredményesen, a lakosság megelégedésére végzi.

INNOVÁCIÓ kategóriában: STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. (Sopron)
E kategória főbb jelölési és értékelési szempontjai: a díj olyan új műszaki-technikai megoldáshoz, eljáráshoz és szervezési intézkedéshez kapcsolódóan adományozható, amelyet Magyarországon bejegyzett vállalkozás, illetve magyar állampolgár vagy közösség fejlesztett ki és mutatott be s, amely szorosan a hulladékgazdálkodáshoz, a szelektív hulladékgyűjtéshez, az újrahasznosításhoz, az újrahasználathoz kapcsolódóan működik, valamint továbbfejlesztésre érdemes.

KULTURÁLIS kategóriában: Napraforgó I. számú Óvoda (Szigetszentmiklós)
E kategória főbb jelölési és értékelési szempontjai: a díjra olyan, Magyarországon bejegyzett oktatási, nevelési, művelődési intézményt, szervezetet lehetett jelölni, amelyik huzamos időn keresztül új módszerekkel, gyakorlattal szolgálja közvetlen környezetében a hulladékképződés megelőzését, a szelektív hulladékgyűjtés népszerűsítését, az újrahasználatot és az újrahasznosítást.

ÉLETMŰ kategóriában: dr. Hajdú György nyugalmazott vezérigazgató (A díjazott 1963-1978. között volt a Fővárosi Köztisztasági Hivatal igazgatója, majd 2007-ig az FKF Rt. és Zrt. vezérigazgatója. 1972-1990. között a Köztisztasági és Településtisztasági Társaság elnöke, valamint a Nemzetközi Köztisztasági Szervezet /angol rövidítéssel: ISWA/ örökös tagja.)
E kategória főbb jelölési és értékelési szempontjai: az OHÜ olyan magyar állampolgárságú, természetes személy életművét kívánja elismerni, akinek a tevékenysége, munkássága különösen elismerésre méltó a hazai hulladékgazdálkodás terén.

Háttérinformáció

Az OHÜ által alapított Hulladékgazdálkodásért díj – 2014. fémszobrait Kátai László készítette. A Bőcsön (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) élő „fémszobrász” eredetileg CNC-programozó technológus, aki a fémipar több ágában dolgozott már.
Kátai László néhány éve, egy németországi útján figyelt föl azokra az egyszerű kis figurákra, amelyeket már nem használt csavarokból és más fémhulladékokból állítottak össze. Ez nagyon megtetszett neki és hobbiból – saját tervezésű – fémszobrokat kezdett készíteni. A már nem használt fémtárgyakból összeállított – különféle dísztárgynak is beillő – kis szobrok között található például komplett sakk-készlet is. Országszerte volt már néhány kiállítása, városok, kisebb települések művelődési házaiban, ahol az összesen mintegy félszáz, hegesztéssel készült alkotását mutathatta be. Kátai László alkotásai jó példát mutatnak arra, hogy egy fémmegmunkáló műhely hulladékainak, melléktermékeinek nem muszáj a vaskohóban végezniük, hanem műalkotásként hasznosulhatnak.

 Letölthető sajtóközlemény:

 

 A fotókat készítette: Balázs Gusztáv és Hídi Szilveszter