Az új Havi jelentés adatlappal ismerkedtek meg a közszolgáltatók
Új, pontosított kódokkal ellátott Havi jelentés dokumentum-csomagot bocsátott ki az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), azzal a céllal, hogy a közszolgáltató cégek által hasznosításra átadott hulladékok összesítése – az adatlapokat kitöltők számára – könnyebb, áttekinthetőbb és pontos legyen, ebből következően pedig az országos és az Európai Unió felé szóló adatszolgáltatás megbízható adatokon alapuljon. Az új formátumú dokumentum-együttes összeállításával az OHÜ azt szeretné elérni, hogy az egyértelműbbé tett kitöltési útmutatóval – például az új kódszámokkal – könnyebb legyen az adatszolgáltatók és az adatfeldolgozók munkája, melynek egyik fontos eredményeként érdemben rövidülhetnek a hiánypótlások miatti, olykor hosszúra nyúló kifizetési határidők.
Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetőjének köszöntőjét és rövid összefoglalóját követően, Bodnár Mária, az OHÜ hasznosítási és elszámolási osztályvezető-helyettese részletesen és szemléletesen ismertette a Havi jelentések kitöltéséhez szükséges változtatásokat – kiemelve a kitöltések típushibáit és a gyakran felmerülő kérdéseket –, amelyeket kivetítőn is nyomon követhettek a résztvevők. Így például a jelenlévők megtudhatták azt is, hogy az új Havi jelentésben a hulladék átvételét igazoló adatlap ezentúl két részből áll azért, hogy a közszolgáltatók a hulladék útját – a folyamatban akár egy, akár több szereplőről van szó – megfelelően tudják igazolni. Ezzel a hiteles hulladékút-igazolás – minden átvételt és átadást követően – a megfelelő melléklet kitöltésével, jól dokumentálható. Az új formátum – mind a kitöltés, mind a feldolgozás biztonságát is szolgáló informatikai megoldásokkal – korszerűbb adatszolgáltatást tesz lehetővé, számos ponton egyszerűsíti az adatok összesítését. Ugyanakkor az OHÜ munkatársainak személyes „kalauzolása" ahhoz is hozzásegített, hogy a jelenlévők megismerhették a korábbi kitöltéseknél leggyakrabban előforduló hibákat, illetve azok helyes megoldásait. Újdonság az adatösszesítésnél az is, hogy – az OHÜ honlapjáról letölthető, PDF-formátumú dokumentum-csomagban – az alaplapokra beírt adatok a főlapra feltöltve, már nem módosíthatók, az összeadások pontosak. A változások ismertetése során – részletekbe menő kérdéseket is föltehettek a jelenlévők, akik mindenre kiterjedő válaszokat meg is kapták. A kérdezők jelentős hányada azt igyekezett megtudni, hogyan tudják hatékonyabbá – s ezzel az ellenőrzési folyamatot is gyorsabbá – tenni az adatszolgáltatást s mennyivel hamarabb zárulhat le az adott hónapra szóló elszámolás, ami az OHÜ-től várható részfinanszírozás alapja. (A legfontosabb kérdésekről és az azokra adott válaszokról egyébként összesítés készül, ami szintén fölkerül az OHÜ honlapjára. Az új Havi jelentés dokumentum-csomag innen is letölthető.) Az OHÜ munkatársai az interaktív beszélgetések és a kérdés-feleletek során sok visszajelzést kaptak a megjelentektől, ezeket az információkat alapul veszik, illetve fölhasználják a későbbi munkájukban. is. |