Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Itthon már visszaesett a műanyagzacskó-használat

Vissza kell szorítani a műanyagzacskók használatát az Európai Unió tagállamaiban, ismertette az Európai Bizottság (EB) állásfoglalását Janez Potocnik, környezetvédelmi biztos. Ennek érdekében – az MTI november 4-én megjelent híradása szerint – az EB a csomagolásról szóló európai uniós irányelv módosítását javasolja azért, hogy minimálisra csökkenjen az 50 mikronnál vékonyabb anyagból készült műanyagzacskók használata. A megvalósításhoz jogi és gazdasági eszközök „bevetésére” is kész az EB, amely termékdíjat vezetne be vagy betiltaná az ilyen csomagolóanyagokat.

A magyar Országgyűlés – jó példával elöl járva – 2011. közepén döntött a környezetvédelmi termékdíjról szóló törvény elfogadásáról. A 2012-től hatályos jogszabály alkalmazása már az első évben, szinte minden téren meghozta a kívánt eredményeket, így – a többi között – nagymértékben csökkent a műanyagzacskók gyártása, forgalmazása is. Ez egyértelműen arra vezethető vissza, hogy az ilyen csomagolóanyagok után kötelező és – a korábbiakkal szemben – nem elkerülhető a termékdíj megfizetése. Míg a termékdíj-törvény hatályba lépése előtti időszakban – jellemzően a nagyforgalmú, országos hálózattal rendelkező kereskedelmi üzletláncok – óriási mennyiségben, ingyen adták a vásárlóknak a műanyagzacskókat, addig ez a gyakorlat a múlt évtől megszűnt. Ez egyértelműen az ilyen csomagolóanyagokat jelentősen terhelő termékdíj-fizetési kötelezettségre vezethető vissza. Míg a 2012. évet megelőzően, éves átlagban, összesen mintegy 300 millió műanyag reklámzacskót használtak – alkalmanként alig több, mint egy óra időtartamra – a magyarok, addig ez a mennyiség mára jócskán 200 millió darab alá esett, ami egy főre vetítve kevesebb, mint 20 műanyagzacskót jelent évente, tájékoztatta az MTI-t Vámosi Oszkár, az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) ügyvezetője.

Hazánk célja, hogy tovább javítsunk ezen mértéken és – a környezetvédelmi biztos által élenjárónak minősített – Dániához, Finnországhoz hasonló eredményeket érjünk el, amely országokban fejenként mindössze négy műanyagzacskót használnak az emberek évente.

A magyar termékdíj-törvény következetesen képviseli a környezetvédelmi szempontokat, azokat a csomagolóanyagokat, amelyek kevésbé károsak a természeti környezetre, kevésbé terheli meg a termékdíjjal. Így például míg a műanyagzacskók után kilogrammonként 1800 forint a termékdíj, addig a papírzacskók után kilogrammonként „csak” 20 forintot kell fizetni.

A magyarországi termékdíj-törvény – elsődlegesen a hulladékképződés megelőzését szorgalmazva – abban is következetes, hogy a „szennyező fizet” elvet alkalmazza: díjfizetésre kötelezi azokat, akik a környezetet hulladékként károsító  terméket állítanak elő vagy elsőként hoznak forgalomba Magyarországon. Az állami költségvetésbe befolyó termékdíj-bevételt pedig az ilyen termékek gyűjtésének, feldolgozásának, hasznosításának ösztönzésére fordítja a környezetvédelemért felelős szaktárca, valamint más környezetvédelmi célokat finanszíroz belőle a kormány.

A szelektív hulladékgyűjtés, -hasznosítás, vagy éppen a műanyagzacskók használatának visszaszorítása érdekében nagyon fontos az eredményes szemléletváltozás, a termékdíj-törvény erről is rendelkezik. A lakosságot érintő, a környezettudatos gondolkodáshoz és magatartáshoz hozzájáruló, átfogó szemléletformálást az – a termékdíj-köteles termékekből keletkezett hulladékok gyűjtésének, hasznosításának közvetítői feladatát ellátó – OHÜ-nek kell megvalósítania. Ennek érdekében az OHÜ évente többféle, országos kampányt szervez és bonyolít le. Ilyen a csomagolási termékek – köztük a műanyagzacskók – mennyiségének visszaszorítását célzó Zöldlista – vásárlóprogram elnevezésű kampány is, amelyet tavaly rendeztünk meg először. A program segítségével az OHÜ országszerte csaknem 50 ezer vásárlót tudott megszólítani. Arra a tudatos vásárlói magatartásra hívtuk fel a figyelmet, amellyel a csomagolóanyagok – köztük a műanyagzacskók – használata csökkenthető. A többi között ugyanis jelképesen megjutalmazta azokat, akik eleve úgy indultak az üzletbe/áruházba, hogy bevásárlókosarat, -táskát vittek magukkal, így nem volt szükségük újabb és újabb műanyagzacskókra, összegezte Vámosi Oszkár.