Csaknem tízezer érdeklődő a Hulladékkezelők Nyílt Napján
Szombaton országszerte 68 helyszínen, mintegy 10 000 látogató kereste fel az akció keretében, a lakóhelyéhez közeli, kapuikat megnyitó hulladékkezelő vállalkozásokat, közszolgáltatók telephelyeit, hogy a saját szemükkel is megbizonyosodjanak arról: az általuk szelektíven gyűjtött hulladékok jó helyre kerülnek s megnézzék az is, mi történik azokkal az újrahasznosítás előtt. Az immáron második alkalommal meghirdetett eseményre a szervezők – az OHÜ-vel együttműködő hulladékhasznosítók és a közszolgáltatók – családokat, iskolai csoportokat, pályaválasztás előtt álló fiatalokat vártak, és mindazokat, akiket érdekel környezetük védelme, biztonsága és ezért szó szerint, tenni is akarnak. Az érdeklődés és a bizonyosság megszerzése pedig egy lépés ezen az úton. A rendezvényre látogatók – országszerte 68 helyszínen – láthatták, hogy nem hiába válogatják otthonaikban külön-külön a hulladékot és viszik azt a megfelelő helyre, hiszen azt szakszerűen kezelik, feldolgozásra, hasznosításra alkalmassá teszik. Erről győződhettek meg a hulladékkezelők, a közszolgáltatók szakembereinek tájékoztatása alapján, amit mindenhol üzemlátogatással kötöttek össze, így az érdeklődők – a témával kapcsolatosan – rengeteg hasznos, új információval gazdagodhattak. Budapesten nyolc helyszín fogadták az érdeklődőket, akik többek között, bepillanthattak a papír-, a fahulladék, a PET-palackok, az alumínium italos dobozok és az elektronikai hulladékok (mobiltelefonok, számítógépek) gyűjtésének, feldolgozásának folyamatába is. A vidéki városok között is voltak olyan települések, ahol több hulladékkezelő, - közszolgáltató telephelye közül választhattak az érdeklődők. Az előzetes összesítés alapján, minden telephelyen nagy volt az érdeklődés, ezért több turnust is szerveztek, illetve meghosszabbították a nyitva tartást is. A látnivalók mellett, a hulladékkezelők, a közszolgáltatók több helyen szellemi totó-játékra, tesztek kitöltésére kérték föl a résztvevőket s a helyes választ adókat megajándékozták.
|