Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Szelektív-kuckó várta játszani és tanulni a gyerekeket

fold napja 6Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) önálló sátorral volt jelen április 21-én, a Föld napja alkalmából szervezett központi rendezvényen, a fővárosban, a Parlament előtti Kossuth téren. A szervezet az alapküldetésének megfelelően a szelektív hulladékgyűjtés „rejtelmeibe” avatta be – játékos formában – a látogatókat, elsődlegesen a gyerekeket. Az OHÜ-s sátor előtt elhelyezett, vízzel teli medencében „úszkáló” – s ezáltal a „természetet csúfító” – különféle hulladékot kellett kihalászni és az anyagfajtájának megfelelő gyűjtőedénybe helyezni. Az önfeledt játék során a kis horgászok megtanulták, hogy a hulladékok helye a szelektív kukákban van, ahonnan előkezelést követően feldolgozó helyekre kerülnek hasznosításra.

fold napja 5Volt olyan gyermek, aki ott hallott először arról, hogy miért érdemes szétválogatni a hulladékot, közülük az érdeklődőbbek azt is meg akarták tudni, hogy mi lesz az egyes gyűjtőedényekben elhelyezett hulladék sorsa, s meglepődtek, amikor kiderült, hogy ismét ugyanolyan eszköz lehet belőlük, mint ami hulladékká válásuk előtt voltak. Szerencsére sok olyan gyermek is akadt, aki azt mondta: otthon is szelektálják a műanyagot, a papírt, a fémet, a kiürült tejes és üdítős dobozt és az üveget.

A gyerekek ügyességét és tanulékonyságát is értékelve, minden kuckólátogató ajándékként egy doboz színes ceruzát kapott.

Színes programok a rendezvényen

fold napja 7A Vidékfejlesztési Minisztérium kezdeményezésére és szervezésében április 21-én, a Föld napja alkalmából, központi rendezvényen hívták föl a hazai lakosság figyelmét a környezet- és természetvédelem fontosságra, a zöldgazdaság és a hulladékgazdálkodás ügyére.Szakmai és szórakoztató programok várták az érdeklődőket, akik felülhettek a Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. kukás- és locsolóautójára, kipróbálhatták a MÁV által a Parlament elé telepített gyermekvasutat, és megtekinthették a jövő járgányának számító elektromos autót. Emellett bemutatkoztak a magyarországi nemzeti parkok, valamint a hazai biotermelők, akik nem csak kóstolásra, megvételre is kínálták a finom és ízletes portékáikat: befőtteket, mézeket, sőt még mangalica sonkát is. Külön sátorban kapott helyet a „Tükörben a világ” kiállítás, ami mellett különféle izgalmas természetfilmek megtekintésére is lehetőség nyílt. A megnyitót követően a rendezvény színpadán bábelőadások és zenei programok szórakoztatták a környezettudatos érdeklődőket.

fold napja 4Az esemény megnyitóján Dr. Illés Zoltán, a környezetügyért felelős államtitkár ismertette a családi rendezvény célját: felhívni a felnőttek és a gyerekek figyelmét a környezet védelmének sokféle lehetőségére és szükségességére, Vámosi Oszkár, az OHÜ ügyvezetője a keletkező mennyiség csökkenthetőségére és a szelektív gyűjtés, az újrahasznosíthatóság fontosságáról beszélt.

A rendezvény azt a kedvező tendenciát is igyekezett erősíteni, amely szerint az utóbbi években nőtt a magyar lakosság környezettudatossága és egyre többen ismerik fel a környezetüket veszélyeztető problémákat, és egyre fontosabbnak tartják a környezetvédelmet.

Az első Föld napját 1970. április 22-én egy amerikai egyetemi hallgató kezdeményezésére rendezték meg az Egyesült Államokban; Magyarországon 1990 óta tartják meg, minden év április 22-én.