Általános információk

Lakossági információk

Vállalati információk

Információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Földművelésügyi Minisztérium

Sajtótájékoztató

2012-04-05-300x199Elindította a közbeszerzéseket az OHÜ – már az akkumulátorok mellett a gumiabroncsok gyűjtésére is lehet pályázni

A hulladék akkumulátorok után a gumiabroncsok begyűjtésére és hasznosítására vonatkozó közbeszerzési eljárásokat is meghirdette az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség (OHÜ) – jelentette be a szervezet ügyvezetője. Vámosi Oszkár hozzátette: az elektromos és az elektronikai berendezésekre, valamint a csomagolószerekre is várhatóan még ebben a hónapban megjelenik a kiírás. Az OHÜ – állami támogatási forrásból – összesen mintegy 13 milliárd forintot fordít közbeszerzésre ebben az évben.

A már megjelent kiírásoknál várhatóan május végére kiválasztják a nyerteseket, és júniusban megkötik a szerződéseket. A használt elektromos-elektronikai berendezések, illetve a csomagoló anyagok gyűjtésére és hasznosítására – a hamarosan megjelenő közbeszerzési pályázat meghirdetése után – valószínűleg júniusban hirdetnek eredményt, a cégek pedig júliusban kezdhetik meg a munkát – mondta el Vámosi Oszkár.

Több hónapos munka előzte meg a közbeszerzési pályázatok kiírását, hiszen Magyarországon eddig nem volt gyakorlata a hulladékgazdálkodási területen a közbeszerzéseknek – emlékeztetett az OHÜ ügyvezetője. Vámosi Oszkár a sajtótájékoztatón beszélt a januárban elindított közszolgáltatói szerződéskötésekről is, e megállapodások alapján a partnerek időarányosan teljesítik a lakossági szelektívhulladék-gyűjtést. Jelenleg 109 közszolgáltató céggel van szerződése az ügynökségnek. Emellett szoros együttműködést terveznek húsz olyan, 10 ezer főnél népesebb hazai várossal, ahol eddig nem volt szelektív hulladékgyűjtés.

Az OHÜ számításai szerint körülbelül 8,5 millió embert tudnak így „megszólítani”, és remélhetően közülük minél többen gyűjtik majd valóban elkülönítve a háztartásokban keletkezett szemetet. Az előzetes becslések szerint teljesíthető az erre az évre kitűzött, mintegy 70-80 ezer tonna hulladék szelektív begyűjtése. Vámosi Oszkár kiemelte, hogy a szervezet szorosan együttműködik a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal, valamint az Országos Zöldhatósággal. A hatóságok folyamatosan ellenőrzik a cégeket, hogy valóban teljesítik-e azt a begyűjtési és hasznosítási mennyiséget, amit a szerződésben vállaltak.