Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Hazánk is hozzájárult az EWWR-rekordhoz

Kontinens-szerte összesen 10 793 résztvevő csatlakozott 2012-ben az Európai hulladékcsökkentési hét (angolul: European Week for Waste Reduction = EWWR) akcióhoz s ezzel az eredménnyel – a megelőző évihez képest – mintegy 35 százalékkal többen aktivizálták magukat. Ez a növekedési arány eddig a legnagyobb a 2009-től minden évben meghirdetett EWWR-re jelentkezők körében, amihez hét magyarországi projekt is hozzájárult, derült ki a szervzet összesítéséből. A hulladékcsökkentési hét akcióra kisebb-nagyobb munkahelyi, iskolai, baráti, lakóhelyi közösségek lényegében hétköznapi vállalásokkal egyszerűen – regisztráció útján – csatlakozhattak.

A hazaiak részvételét azt tette lehetővé, hogy – Magyarországot képviselve – az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) tavaly csatlakozott az EWWR-hez s ezzel az ügynökség a hulladékcsökkentési hét itthoni szervezője lett. Erről a www.szelektivinfo.hu is beszámolt, illetve a honlapon keresztül lehetett jelentkezni az egyes projektekkel.

A résztvevőknek – lehettek például kisebb-nagyobb állami vagy magántulajdonú munkahelyi közösségek, oktatási, egészségügyi intézmények, szervezetek, különféle vállalkozások stb. – valóban egyszerű, a mindennapokban folyamatosan megvalósítható, hulladék-csökkentési vállalást kellett tenniük. Bármelyik résztvevő olyan, a hulladékok keletkezésének megelőzését bemutató ötletekkel hozhatta magát „hírbe”, amelyek mások számára is megvalósíthatók, követendő, követhető példát mutatnak.

Az Európai Bizottság főtámogatásával – minden évben, a november 17-25. közötti időszakra – meghirdetett, tavalyi EWWR középpontjában az újrahasználat állt, vagyis olyan megoldás(ok) bemutatása, népszerűsítése, amellyel/amelyekkel úgy előzhető meg a hulladék keletkezése, hogy az adott termék az eredeti funkciója szerint használható vagy más formában hasznosul.

A hulladék keletkezését megelőző akcióhét magyarországi szervezőjeként az OHÜ nemcsak összefogta a jelentkezőket, hanem biztosította számukra azokat az Európa-szerte már ismert arculati elemeket, amelyekkel a résztvevő belekerülhetett az „elit” nemzetközi mezőnybe (ez az EWWR-honlapján elérhető), továbbá lehetővé tette az „akciózók” közötti kapcsolatfelvételt is.

Az EWWR-hez a kelet-közép-európai régióból elsőként Magyarország jelmondata: a Vegyünk részt minél többen, a hulladék-csökkentésben! felhívás volt.

Elsőre nem tűnik soknak a hét magyarországi EWWR-résztvevő, de a négyéves tapasztalatok szerint számos ország így kezdte, sőt volt olyan, amelyik első belépőként a magyarokénál is kevesebbel indultak, majd belelendültek s a következő évben több száz, sőt ezer volt a jelentkezők száma...

A magyarországi szervezés során az volt a cél, hogy minél több civil- és közigazgatási szervezet, oktatási intézmény, magáncég értesüljön az akcióról. Ennek érdekében az OHÜ egyrészt csaknem négy ezer e-mail címre küldte el a hulladékcsökkentési hétre szóló felhívást, másrészt a www.szelektivinfo.hu honlapon is közreadta azt.

Az Európai hulladékcsökkentési hét magyarországi kampánya – az első megmérettetésben – sikeres volt, hiszen – az ország különböző pontjairól, a maguk által megjelölt célcsoportokat elérve – fél tucatnál több oktatási intézmény, civilszervezet jelentkezett a programba és teljesítették a vállalásaikat. Mindezt – az OHÜ által angol nyelven elküldött projekt-összefoglalók alapján – az EWWR-központ is elismerte.

A 2013-as EWWR-hez Magyarország a LIFE+ program keretein belül – az OHÜ szervezésében – már főszervezőként csatlakozik s a tervek szerint, a tavalyinál lényegesen nagyobb visszhangot kiváltó rendezvény lehet az Európai hulladékcsökkentő hét hazánkban is. Az idei rendezvény fő célja változatlanul a figyelem középpontjában tartani a hulladék-keletkezés megelőzésének problémáját, ami ugyan egy héten át tartó, aktív felhívás lesz, ám azzal az elvárással, hogy mindez hosszú távon is mindennapos tett legyen a kisebb-nagyobb közösségeken belül.

Az EWWR 2012. magyarországi projektjei

A projekt címe

A szervezet neve (település)

A projekt rövid leírása

Célközönség

Szemét ne légy!

Educationis Oktatási Alapítvány Szakképző Iskola (Nagyberény)

Ökoiskola révén igen fontosnak tartják a környezetünk védelmét. Ezért a hulladékcsökkentési héten vállalták, hogy minden tanulójuk figyelmét felhívják: a nagyobb kiszerelésű áruk vásárlásának előnyeire (pld. matematika órán számítási feladatokkal: 32 tekercses WC papír csomagolóanya mennyivel kevesebb, mint a 16x2 tekercses WC-papíré).
Hulladékból készült tárgyakat is készítettek s azokat helyben kiállították.
Felhívták a figyelmet az otthoni komposztálás fontosságára. Bolhapiacot szerveztek karácsonyi ajándékok beszerzésére.

Diákok

Hasznosítsd ökosan – avagy kincs a kukában

Padányi Katolikus Gyakorlóiskola (Veszprém)

Egy átlagos magyar család heti háztartási szemetét üvegtárolóba helyezték és az egyes szemétfajtákat besorolták: mit mire lehetne még használni. Minden évfolyamon (alsó- és felsőtagozat, gimnázium) ötletbörzét tartottak s az ötleteket az EWWR-héten meg is valósították.

Diákok

Legjobb hulladékcsökkentés a megelőzés!

PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Kft. (Pétervására)

Munkavállalókkal beszélgetéseket kezdeményeztek a következő kérdésekről, témakörökről: Miért probléma a sok szemét? A szemét és a hulladék fogalmának megkülönböztetése. A hulladékmennyiség csökkentésének lehetőségei, megelőzési lehetőségek: újrahasználat (pld. papír), tartós használat, továbbadás (pld. csere-bere), javíttatás, tudatos fogyasztás (pld. csomagolóanyagok nélküli vagy visszaváltható termékek vásárlása).
Fontos és példamutató kezdeményezés a Környezetbarát háztartás matrica (a Tiszta udvar, rendes ház mintájára).

Általános közönség, diákok, felnőtt korcsoport.

Háztartási hulladékból – karácsonyi ajándék

 Önkéntes Tűzoltó- Polgárőr és Környezetvédelmi Egyesület (Tiszadada)

Különösen gyermekekkel, de felnőttekkel is, bemutató foglalkozás és kiállítás, valamint ötletbörze keretében megismertetni hogyan lehet a háztartásban keletkező hulladékot újra hasznosítani, s a karácsony közeledtével belőlük ajándékot, díszeket készíteni.

Diákok, felnőtt korcsoport

Tisztább Magyarország

Kreatív Zöld Környezetvédők Közhasznú Egyesülete (Tahitótfalu)

A hulladéktermelés, mint globális probléma lokális szintű kezelése. Helyi szinten felhívni az emberek figyelmét, hogy a fogyasztás velejárója a hulladék, de nem egyenes következménye a természetben, lakókörnyezetükben található hulladék hegyek. Sőt tudatos fogyasztóként még csökkenthető is a mennyisége. A helyi akció célja, hogy a szétszórt hulladéktól minél nagyobb területet megtisztítsunk. Ezzel is erősítve és bizonyítva a helyi közösség erejét

Általános közösség

Neked hulladék, másnak öröm

Móricz Zsigmond Általános Iskola (Győr)

Ökoiskola lévén, a Zöld Iskola program alapján környezettudatos nevelés folyik. A szelektív hulladékgyűjtésen és az erdőtisztításon kívül odafigyelnek a hulladék mennyiségének csökkentésére. Ilyen esemény a népi hagyományokhoz kapcsolódó Mihály-napi csere-bere, ahol a gyerekek az általuk már nem használt, de még jó állapotban lévő játékaikat és könyveiket kicserélik s ezzel nem a kukába, hanem új tulajdonba kerülnek.

Diákok

Zöld lista

Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (Budapest)

Már a vásárlás előtt, a helyszínen felhívni a vevők figyelmét arra, hogy választhatnak és dönthetnek arról, hogy minél kevesebb csomagolóanyagot tartalmazó terméket vegyenek. Erre személyesen hoszteszek szólítottak meg vásárlókat, akik egy hűtőmágnest kaptak. Ezen a hulladék-keletkezés megelőzésének főbb módjai találhatók: bevásárlólista készítése, bevásárlótáska, nagykiszerelésű, illetve utántölhető termékvásárlás, helyi termék vásárlása, újrahasználható csomagolás előnyben részesítése) található.
A kijáratnál a vásárlók ajándékot kaptak, ha vásárláskor a főbb módszerek szerint vásároltak az üzletben.

Teljes lakosság

 

EWWR-aktivitás

EWWR Actions

Forrás: www.ewwr.eu