Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

A Hulladékgazdálkodásért díj – 2014. díjazottjai

2014. március 19-20-án immár harmadik alkalommal szervezte meg – a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) fölkérésére – a Szent István Egyetem (SziE) és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) az Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás című szakmai konferenciát, amelynek első munkanapján – első alkalommal – adták át az OHÜ által alapított Hulladékgazdálkodásért díj – 2014. elismerést.

A négy kategóriában meghirdetett díjra nyilvánosan lehetett jelölni olyan gazdálkodó szervezetet, kutatóhelyet, oktatási-nevelési intézményt, civilszervezetet, szakembert, amely/aki az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt nyújtott a hulladékképződés megelőzése, a hulladékok újrahasznosítása érdekében, illetve jelentős kutatási-fejlesztési, szervezési, műszaki eredményt ért el. Az OHÜ ezzel az elismeréssel a legjobb hazai hulladékgazdálkodási gyakorlatokra kívánja ráirányítani a figyelmet. A Hulladékgazdálkodásért díj elismerésre 2014-ben összesen 31 jelölés érkezett, ezeket értékelve döntött a négy kategória idei díjazottjairól az OHÜ Díjbizottsága.

A Hulladékgazdálkodásért Díjat Gazdálkodói kategóriában a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. kapta.

nagylaszloAz FKF Zrt. Magyarország egyik legnagyobb, hulladékgazdálkodással és köztisztasággal foglalkozó vállalataként mintegy kétmillió ember háztartásában van jelen, gondoskodik a gazdálkodó szervezeteknél keletkező hulladék elszállításáról és kezeléséről, továbbá Budapest köztisztasági feladatait is ellátja. Fennállása – 1895 – óta jellemző a cégre az a törekvés, hogy technológiai szempontból lépést tartson a fejlődéssel, emellett a vezetése felismerte, hogy a környezettudatos gondolkodás kialakítását minél fiatalabb korban érdemes elkezdeni. Ennek érdekében a Társaság CSR projektjei keretében évek óta ír ki gyermek- és ifjúsági pályázatokat, amelyek nagyon népszerűek, valamint a fővárosi nevelési-oktatási intézményekben is végez ez irányú oktatói tevékenységet.

A Hulladékgazdálkodásért Díjat Kulturális kategóriában a szigetszentmiklósi Napraforgó I. sz. Óvoda kapta.

napraforgohonlapraAz Óvoda pedagógiai programja alapján a környezeti nevelést kiemelten kezeli. Annak részeként játékos tevékenység közben sokoldalú képességfejlesztést, a környezettudatos magatartás, életvitel elsajátítását helyezik előtérbe. Óvodájukban mindennapos tevékenység a szelektív hulladékgyűjtés és a gyermekeik az egyes foglalkozások keretében időről időre megismerkednek egy-egy hulladékfajta egyszerű újrahasznosításával. Az óvoda dolgozóinak folyamatos törekvései a környezettudatos magatartás és az ökológiai szemlélet felé a családokat is arra késztette, hogy odafigyeljenek a környezetükre, saját életmódjukra, életvitelükre. Egyre többen kapcsolódnak be programjaikba és egyre sűrűbben ajánlják fel segítségüket a megvalósításukhoz. Az intézmény immár másodízben nyerte el a ZÖLD ÓVODA címet.

A Hulladékgazdálkodásért Díjat Innováció kategóriában az STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Kft. kapta.

kosztkaaaA társaság teljesen újszerű módon közelíti meg a környezettudatos gondolkodás és a felelős hulladékgazdálkodás népszerűsítésének témakörét. 2009-ben Zöld Állomás néven egy környezetbarát tisztítószereket, kozmetikumokat, háztartási szelektív hulladékgyűjtéshez használható eszközöket kínáló üzletet nyitottak. Szintén 2009 eleje óta évente 10-szer rendezik meg Natura néven közösségi egészségpiacukat, ahol bárki megjelenhet olyan termékekkel, amelyek beleillenek a „Jó Önnek és jó a Földnek is!” koncepcióba. A helyi termékek cseréjének lehetősége mellett minden alkalommal megjelenik a „vásárban” a hulladékgazdálkodás egyik részterülete is, mintegy szórakozási lehetőségként, vásári mutatványként. A társaság az üzlet - mint kommunikációs lehetőség - innovatív, egyelőre példa nélküli módját folytatja a lakossággal.

A Hulladékgazdálkodásért Díjat Életmű kategóriában Dr. Hajdú György, az FKF Zrt. nyugalmazott vezérigazgatója, szaktanácsadó, címzetes főiskolai tanár kapta.

dijatadas Hajdu Gyorgy 2 webDr. Hajdú György 1958 óta tevékenykedik a Főváros szolgálatában. 1963 és 1978 között a Fővárosi Köztisztasági Hivatal igazgatója, majd az FKF Rt. és Zrt. vezérigazgatója, egészen 2007-ig. 1972 és 1990 között a Köztisztasági és Településtisztasági Társaság elnöke. 1970-től alapító tagja az ISWA Nemzetközi Köztisztasági Világszervezetnek, ahol a nemzeti tag elnökeként a tudományos technológiai bizottság tagjaként 2013 évig aktívan tevékenykedett. Az ISWA nemzetközi szervezetének örökös tagja. Tevékenységét korábban Pro Natura, Pro Urbe Budapest, Budapestért, Települési környezetünk védelmében és a Környezet védelméért díjjal is elismerték.

Néhány szó a díj készítőjéről:  

Az OHÜ által alapított Hulladékgazdálkodásért díj fémszobrait az OHÜ Nonprofit Kft. felkérésére Kátai László készítette. A Bőcsön (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) élő „fémszobrász” eredetileg CNC-programozó technológus, aki a fémipar több ágában dolgozott már. Kátai László néhány éve, egy németországi útján figyelt föl azokra az egyszerű kis figurákra, amelyeket már nem használt csavarokból és más fémhulladékokból állítottak össze. Ez nagyon megtetszett neki és hobbiból – saját tervezésű – fémszobrokat kezdett készíteni. A már nem használt fémtárgyakból összeállított – különféle dísztárgynak is beillő – kis szobrok között található például komplett sakk-készlet is. Országszerte volt már néhány kiállítása, városok, kisebb települések művelődési házaiban, ahol az összesen mintegy félszáz, hegesztéssel készült alkotását mutathatta be. Kátai László alkotásai (www.metaldiorama.eu) jó példát mutatnak arra, hogy egy fémmegmunkáló műhely hulladékainak, melléktermékeinek nem muszáj a vaskohóban végezniük, hanem műalkotásként hasznosulhatnak.