Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Hulladékgazdálkodás egy fenntartható világban – avagy keressük együtt a racionális megoldásokat!

bigstock-Eco-friendly-background-8398258 web2015. február 19-20-án ezzel a címmel tartott konferenciát a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete, melyen a hazai környezetvédelmi szakma több mint hetven résztvevője vett részt. A rendezvényt a HOE az IFKA és a Brit Nagykövetség közösen szervezte.

Az immár 3. alkalommal megrendezett konferencia kiemelt témája – a tavalyi Európai Hulladékcsökkentési Hét vezérfonala - az élelmiszer- és élelmiszercsomagolási hulladékok keletkezésének megelőzése, ennek tendenciái és a hasznosítás lehetőségei voltak. Valamennyi résztvevő egyetértett a megnyitóban elhangzott kijelentéssel, miszerint a téma komplex feldolgozása jelentős gazdasági és társadalmi rétegeket és érdekeket érint, ezért az erre vonatkozó őszinte és tényfeltáró információk, elemzések és megoldási javaslatok hosszútávon mindannyiunk javára válhatnak.

V. Németh Zsolt környezetügyért felelős államtitkár a teremtett világért érzett felelősségről, a környezet védelmének fontosságáról és az ezt szolgáló állami elképzelésekről, koncepciókról szólt, rámutatva a fenntartható hulladékgazdálkodás elemeire, kiemelve, hogy mindenkinek van tennivalója saját környezetében ezen a téren.

A Köztársasági Elnöki Hivatal Fenntarthatósági Igazgatóságának vezetője, Kőrösi Csaba nemzetközi kötelezettségeinkre is emlékeztetett, hiszen hajlamosak vagyunk elfelejteni, hogy a bőség velejárója a pazarlás, a nélkülözők számára pedig a legnagyobb kincs a tiszta víz, egy falat kenyér. A fejlett társadalom fokmérője legyen a racionalitás, a mértékletesség, a tudatos fogyasztás és a Föld megbecsülése. Hiszen csak így tudunk egy élhető világot átadni utódainknak, szolgálni a környezeti fenntarthatóságot, azaz van racionális megoldás, de ahhoz paradigmaváltás kell. A fenntartható fejlődéssel kapcsolatos intézkedéscsomag kormányközi tárgyalásai 2015. januártól szeptemberig tartanak, majd a finanszírozás kérdéseiről júliusban Addis Abebában lesz egy csúcsértekezlet, melyet szeptemberben követ egy újabb New Yorkban és 2015 szeptemberében Párizsban kerül megrendezésre a klímaváltozással kapcsolatos nemzetközi csúcsértekezlet, melyen Magyarország is részt vesz.

Lányi András az „olcsó" élelmiszerről beszélt, ami – ha belegondolunk – valóban a legdrágább hulladék. Annak is, aki megtermelte, annak is akihez még ebben a formában sem jut el, mert az emberi gondolkodás és magatartás ennek még ma is gátja.

Kerekes Sándor professzor a fenntartható fogyasztás fontosságáról és lehetőségeiről szóló pergő és szuggesztív előadása után az angliai gyakorlati példákat, azok jogi és műszaki környezetét ismertették a meghívott külföldi előadók.

A rendezvény második napján Dr. Wégner Krisztina tartott előadást a 2014. évi hulladékgazdálkodási eredményekről, az idei év során végrehajtandó feladatokról, az NHI tevékenységéről.

Tégen Katalin, az NFM közigazgatási tanácsadója a 2014-2020 közötti években a KEHOP keretében megnyíló, a hulladékgazdálkodás támogatására szolgáló pályázati lehetőségekről tájékoztatta résztvevőket.

Az európai újrahasználati központok beindításáról, az újrahasználat újraértelmezéséről, jogi hátteréről, az OHT és az Országos Megelőzési Programban lefektetett célok gyakorlati megvalósításáról, a CERREC projekt eredményeiről István Zsolt, a Bay Zoltán Nonprofit Kft. osztályvezetője, a már megvalósított, működő Első Magyarországi Újrahasználati Központról pedig Hortobágyi Andrea, az E-reuse Kft. ügyvezetője tartott előadást.

A program második részében a résztvevők két szekcióban vettek részt. Az egyikben a hulladékká vált élelmiszerekről, a pocsékba ment erőforrásról, az ételmentés lehetőségeiről, a másikban pedig a fenntarthatóság társadalmi értékeléséről volt szó, illetve a egy többszereplős kerekasztal beszélgetés zajlott a lebomló műanyagzacskók forgalmazásáról, költségeiről és az ezzel kapcsolatos szemléletformáló tevékenység lehetőségeiről, fontosságáról, melyben a Holofon Kft., a KSzGySz, az Ökocímke, valamint az ÖKO-Pack Nonprofit Kft. képviselője vett részt.

A nagyszámú szakmai résztvevő számára a konferencia jó alkalmat teremtett szakmai megbeszélésekre, kapcsolatteremtésre, amelynek hozadéka a következő időszak sikeres együttműködésében mutatkozik majd meg.

A konferencia szervezői két év múlva egy újabb konferenciára várják a fenntarthatóság iránt elkötelezett szakembereket.