Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

Pályázati felhívás

bigstock-Woman-Making-Finger-Frame-Arou-21088007Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. filmpályázatot hirdet fiatal (30 év alatti) filmkészítők részére!

Az OHÜ kiemelt célja a hulladék keletkezésének megelőzése, és az ezzel kapcsolatos környezettudatos nevelés. Ennek érdekében tematikus tudatformáló projekteket indít, melyek közt kiemelt helyen szerepel jelen felhívás témaköre.

A pályázóknak nem kevesebbre kell vállalkozniuk, mint egy olyan sorozat koncepciójának elkészítésére és pilotepizódjának megalkotására, amely

  • a 15-25 éves korosztályt szólítja meg;
  • a hulladékok keletkezésével, gyűjtésével, feldolgozásával,
    környezetre gyakorolt hatásával, vagy hozzá kapcsolódó emberi magatartással foglalkozik, oly módon, hogy a témához kapcsolódó meghökkentő összefüggésekre, érdekességekre, a mindennapok során nem érzékelhető, megérthető tényekre világít rá, városi hulladékos mítoszokat cáfol meg;
  • az epizód legfeljebb 10 perc hosszúságú;
  • kellő tudományossággal támasztja alá a bemutatott információkat;
  • ugyanakkor hangvétele fiatalos, lendületes, „trendi", a korosztály számára befogadható, fogyasztható, érdekes.

bigstock-Film-with-images-11957360Az első helyezett 150.000.- Ft, a második helyezett 100.000.- Ft, a harmadik helyezett 50.000.- Ft pénzjutalomban részesül, továbbá a legrátermettebb résztvevőknek a zsűri felajánlja a sorozat elkészítésében való közreműködést.

A pályázatok tartalmi és formai követelményei:

1. A készítők rövid bemutatása és önéletrajza

  • A készítők bemutatása, mely tartalmazza az alkotásban résztvevők munkamegosztását, feladatait.
  • Maximum 1 oldal terjedelmű.

2. A sorozat koncepcióterve

  • Bemutatja a sorozat koncepcióját, és technikai hátterét.
  • Maximum 3 oldal terjedelmű.

3. A pilot epizód

  • Bármilyen műfajban elkészülhet. (pl. dokumentumfilm, videoklip, on-line tudósítás, videoblog, animáció, stb.)
  • Maximum 5-8 perc hosszúságú.
  • Minimum 720 pixel széles.
  • Bármilyen lejátszható formátum elfogadott.
  • A pilot epizód mellé kérünk beküldeni 3 állóképet a filmből. (.jpg formátumban)

A pályaműveket szakmai zsűri fogja elbírálni. A szakmai zsűriben lesz filmes, média és környezetvédelmi szakember. Az értékelés során fontos szempont
lesz az alkotás...

  • mondanivalója,
  • egyedisége,
  • technikai kivitelezése,
  • szakmaisága, és
  • szemléletformáló képessége.

A beérkezett pályázatok közül a legjobb koncepciókat a pályázók szóban is bemutatják a zsűrinek, és a későbbiekben lehetőségük lesz szakmai konzultációra is.

A pályaművek benyújtásának határideje: 2014. január 5.

A pályázati anyagokat a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre várjuk. A nagyméretű filmfájlt az alábbi fájlküldő weblapok segítségével tudják a résztvevők benyújtani:

Mammutmail (400 MB-ig)

WeTransfer (2 GB-ig)

My Air Bridge (5 GB-ig)

vagy bármely egyéb fájlküldő segítségével.

Kérjük, a beküldött fájlok nevében egyértelműen jelöljék, hogy azok egy pályázati anyag részeit képezik.

bigstock-Set-of-three-grunge-tags-for-r-13427330A rövidfilmverseny nevezői jelentkezésükkel hozzájárulnak, hogy a szervező (OHÜ) a pályázók által beküldött filmeket szabadon használhassa. Ezáltal a pályázók a szervezőt minden joggal felruházzák, korlátozás nélkül, pályaművük egyéni és a világon bárhol történő levetítésére, tartalmának használatára bármilyen nyelven és média csatornán, továbbá arra, hogy a pályamű hozzáférését harmadik fél számára lehetővé tegye a saját webfelületein illetve egyéb médiumokban és webfelületeken. A pályázók hozzájárulnak, hogy a szervező a filmeket és annak részleteit szabadon, korlátozás, és anyagi ellenszolgáltatás nélkül, bármilyen megkötés nélkül szabadon használhassa. A jelentkezők nem támaszthatnak igényt díjra vagy egyéb anyagi javakra a szervezőtől a szerzői jogokkal kapcsolatban. A szervező a filmeket nyereségszerzés céljából nem használhatja fel. A szervező a filmekben semmilyen lényeges változtatást nem tehet a film készítőjének engedélye nélkül. Amennyiben a filmeket a szervező levetíti, a vetítés során a kötelessége megjelölni a film címét, illetve a producer és a filmkészítők neveit. A jelentkezők a beadott pályaműveiket korlátozás nélkül vetíthetik, más versenyekre benevezhetik jelen verseny mellett. A szervező a filmkészítők által elkövetett esetleges szerzői jogsértésért nem tehető felelőssé, a szervező a szerzői jogok tekintetében a beérkezett pályaműveket nem vizsgálja. A szervező fenntartja a jogot, hogy amennyiben etikai vagy jogi aggályok merülnek fel a szerzői jogokat illetően, illetve a honlapon leadott szavazások során, a versenyzőt a versenyből kizárhatja.

A filmpályázattal kapcsolatos további kérdésekre a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen tudunk választ adni.