Megjelent a 2018. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv módosítása
Az OGyHT’18 02 változatának elkészítését az indokolta, hogy az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet által 2018-ban indított közbeszerzési eljárások eredményeinek, valamint a 2017. évi OGyHT teljesítése során fel nem használt összeg ismeretében meghatározhatóvá váltak a hulladékáramok tekintetében a még szükséges finanszírozási feladatok és a rendelkezésre álló források. A 2018. évi Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv 02 változata itt érhető el.
Általános tájékoztatás az Iparfejlesztési Pályázatokkal kapcsolatosan
A Kormány tagjainak feladat- és hatásköréről szóló 94/2018. (V. 22.) Korm. rendelet szerint az innovációért és technológiáért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe utalt hulladékgazdálkodás területtel az Agrárminisztériumtól többek között az iparfejlesztési pályázatok kezelése is az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz került. A szervezeti átalakuláshoz kapcsolódóan az átadás-átvételi eljárás folyamatban van, melynek lefolytatásáig szíves türelmüket kérjük. 2018. Fejlesztési pályázat lezárása
Tájékoztatjuk a Tisztelt Érdeklődőket, hogy a 2018. évi FM-FPR/2018-01. azonosító számú Fejlesztési pályázat benyújtási időszaka 2018. június 30-án 00 óra 00 perckor lezárult. Az ezt követően benyújtott pályázatok érdemi vizsgálat nélkül elutasításra kerülnek. Köszönjük a megnövekedett érdeklődést és javasoljuk hogy továbbra is kísérjék figyelemmel pályázati kiírásainkat.
A 2017. évi Fejlesztési pályázatról döntést hozott a Fejlesztési Bizottság
A Fejlesztési pályázat nyeretseinek és forrás felszabadulás esetén támogatható pályázóinak listája az alábbi linkre kattintva megtekinthető. http://www.szelektivinfo.hu/iparfejlesztes/886-2017-evi-iparfejlesztesi-palyazat-dontes
Megjelent a 2018. évi iparfejlesztési pályázat
Tájékoztatjuk, hogy megjelent a Földművelésügyi Minisztérium 2018. évi iparfejlesztési pályázati felhívása. A Pályázati felhívás, a Pályázati adatlap és a további mellékletek a http://www.szelektivinfo.hu/iparfejlesztes/883-megjelent-a-2018-evi-iparfejlesztesi-palyazat oldalról tölthetők le. Megváltozott funkcionális e-mail címek, a szolgáltatás-megrendelési szerződések alapján teljesített mennyiségek elszámolására benyújtott elektronikus Jelentésekre vonatkozóan!
Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Földművelésügyi Minisztérium felé ténylegesen teljesített mennyiségre vonatkozóan a Jelentéseket és annak hiánypótlásait továbbra is írásban és postai úton vagy személyes kézbesítő útján kell benyújtani, azonban elektronikus benyújtás során a szolgáltatás-megrendelési szerződésekben foglaltaktól eltérően kérem, szíveskedjenek az alábbi funkcionális e-mail címeket alkalmazni: Megváltozott funkcionális e-mail cím, a Szolgáltatás-megrendelési szerződések helyszíni ellenőrzése során kiírt Intézkedési Terv alapján megküldendő dokumentumokra vonatkozóan!
Tisztelt Partnerünk!
Tájékoztatjuk Önöket arról, hogy a Szolgáltatás-megrendelési szerződések helyszíni ellenőrzése során kiírt Intézkedési Terv alapján megküldendő dokumentumokat - az Ellenőrzési Jegyzőkönyvben foglaltaktól eltérően - az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. funkcionális e-mail címre szíveskedjenek megküldeni.
Nyomtatványokkal kapcsolatos tájékoztató
Tisztelt Partnerünk! Tájékoztatjuk, hogy a 2016. évi II. körös eljárásokhoz kapcsolódó nyomtatványok http://www.szelektivinfo.hu/archiv-dokumentumok/2016-evi-elszamolasokhoz-kapcsolodo-nyomtatvanyok/kozbeszerzesi-es-versenyeztetesi-eljarasokat-erinto-nyomtatvanyok menüpontban érhetőek el. Kérjük, hogy a nyomtatványokkal kapcsolatos észrevételeit a Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre szíveskedjen megküldeni! Megjelent a 2017. évi Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv újabb módosítása
A 2017. november 23. napján jóváhagyott 2017. évi OGyHT v4 változata a https://2015-2019.kormany.hu/download/2/32/41000/OGYHTuj.pdf oldalon érhető el. A 2017. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT'17)
Az állami hulladékgazdálkodást közvetítő szervezet a környezetvédelmi termékdíjról szóló 2011. évi LXXXV. törvény 20. § (1) bekezdés b) pontja értelmében előkészítette a 2017. évre vonatkozó Országos Gyűjtési és Hasznosítási Tervet. A tervet a hazai termékdíj-köteles termékekből képződött hulladékok egy teljes naptári évre keletkező mennyiségének nyomon követésére, gyűjtésére, szállítására, előkezelésére, hasznosítására vonatkozó feladatok teljesítése érdekében szükséges összeállítani, mely világosan bemutatja, hogy a Kormány az adott évre vonatkozóan milyen gyűjtési és hulladékgazdálkodási mennyiségekkel számol, továbbá milyen fejlesztési potenciál marad az alapfeladatok ellátása mellett a rendszerben. (hatályos: 2017. 06. 14. - ) Konferencia a Herman Ottó Intézetben 2017. március 28-án
A HOI "A hazai környezetvédelmi igazgatás aktuális helyzete - az új szervezeti és jogszabályi változtatások bemutatása” címmel konferenciát szervez, melyre tisztelettel meghív minden érdeklődőt. A konferenciaprogram és a jelentkezési lap innen letölthető: http://www.hoi.hu/node/596387 További cikkeink...
|