Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

EM cimeres logo ARANY HU

3./2013.09.03. számú ÜFB döntés

Tájékoztatjuk a tisztelt Partnereinket, hogy az OHÜ Ügydöntő Felügyelő Bizottsága által meghozott döntés értelmében, a partnerekkel megkötött szerződések alapján a nem teljesítőkkel szemben a szerződésben foglalt kötbért minden nem szerződésszerű teljesítés esetén érvényesítjük.

Hasznosítói adatbázis frissítése

Értesítjük, hogy a Hasznosítói adatbázis frissítése feltöltésre került. A bejelentkezéshez szükséges adatok nem változtak, az adatbázist az OHÜ-vel szerződésben álló Partnerek/Közszolgáltatók érhetik el.

Ismét KUKAkulTúra: nyílt napon mutatják be tevékenységüket a hulladékkezelők

A tavalyi sikerre való tekintettel az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) idén is megrendezi a Hulladékkezelők Nyílt Napját. Október 5-én országszerte több mint 60 helyszínen várják a hulladékkezelők az érdeklődőket.

Bővebben...

2013. évi közszolgáltatói elszámoláshoz kapcsolódó nyomtatványok

Tisztelt Közszolgáltatók!

Feltöltésre került a havi jelentés 2.1.-es legfrissebb verziója.

Frissítések:

  • Kiválasztható az 500 és 2000 sorral bővített havi jelentés
  • A főlap tájékoztatórész oszlop neve átjavítva (vállalt 2 sz. mell.)
  • Tájékoztatórészbe figyelmeztető üzenet jeleni meg az időszaki teljesítésre
  • „Hiánypótlás iktatószám" szöveg javítva OHÜ hiánypótlás....
  • Minden lap bal oldalára került a „Kifizetési kérelem" és a „hiánypótlás" szövegezés, iktatási hely miatt
  • Alul-túl_telj_módosítással_ segéd tábla feltöltésre kerül

Megkezdődött a hulladékgazdálkodási közszolgáltatók minősítési okiratainak kibocsátása

Az elsők között vehette át az ország legnagyobb hulladékgazdálkodási közszolgáltatója: a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt. (FKF Zrt.), a tevékenységéhez nélkülözhetetlen közszolgáltatói minősítési okiratot. Az  Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) az új hulladékgazdálkodási közszolgáltatói rendszerre történő áttérés újabb állomásaként, a közszolgáltatók minősítése területén – a nyár közepétől hatályos jogszabály alapján – az ősz elejétől megkezdte a törvény által ráruházott feladatát. Ennek keretében, jelenleg mintegy harminc kérelem elbírálása zajlik. A következő hónapokban az OHÜ várhatóan száznál több cég esetében vizsgálja majd hasonló eljárásban, a kérelmező közszolgáltatók minősítési követelményeinek való megfelelést. A minősítő okirat megléte, egyaránt előfeltétele a közszolgáltatási szerződés megkötésének, akárcsak a közszolgáltatás tárgyában kiírt közbeszerzés során, az érvényes ajánlattételnek.

Bővebben...

A helyenként mostoha időjárás dacára sikeres volt a TeSzedd! akció

Az előzetes várakozások szerint mintegy százezer önkéntes kezdhette meg ma országszerte a szemétszedést a TeSzedd! keretében – a helyi időjáráshoz igazodva. A szemétgyűjtési akcióra az előregisztráció során 30 százalékkal többen jelentkeztek, mint 2012-ben, az önkéntesek tényleges létszáma ráadásul évről évre meghaladja a regisztrálókét – mondta az eseményt megnyitó Dr. Illés Zoltán. A környezetügyért felelős államtitkár maga is beállt az önkéntesek közé Csepelen.

Bővebben...

Több mint százezren szedik a szemetet országszerte

Reggel óta több mint százezer önkéntes szedi a szemetet Magyarországon a TeSzedd!-napon. A harmadik alkalommal megszervezett akcióban Jász-Nagykun-Szolnok megyében is több tízezer kesztyűt és zsákot osztottak szét az önkéntesek között. „Ha Mohácsnál ennyien lettünk volna, másképp alakul a történelem" – mondta az esemény alkalmából Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.

Bővebben...

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Magyarország közigazgatási területén keletkező termékként tovább nem használható kombinált begyűjtésű elektronikai berendezések hulladékainak (EWC 200136, EWC 160214, EWC 200135*, EWC 160213*, EWC 160216) gyűjtése, szállítása, előkezelése és 2013. évi további kezelésre történő átadása az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT) által meghatározott célérték elérése érdekében

link: http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:301077-2013:TEXT:HU:HTML%20

Határozatok tára

A hulladékgazdálkodási közszolgáltatási tevékenység minősítésről szóló 2013. évi. CXXV. törvény (a továbbiakban: Mtv.) 19. § (3) bekezdése és a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 80/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján a minősítő a kiállított minősítő okiratokat, és a kérelmet elutasító határozatokat honlapján közzéteszi.

I. Minősítő okiratok:

Közszolgáltató megnevezése: Kőszegi Városüzemeltető és Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 901-2/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MÓRAÉP Városüzemeltetési, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1099-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Általános Vagyonkezelő Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2370-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KOMMUNÁL-JUNK Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2341-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Tiszakécskei Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1949-11/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Békési Kommunális és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2997-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ZV Zöld Völgy Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2257-13/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Magyarszék Község Önkormányzati Településüzemeltetési Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2327-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: REGIO-KOM Térségi Hulladékszállítási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3022-2/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gerje-Forrás Természetvédelmi, Környezetvédő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3024-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csömöri Települési Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3189-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Maros Építőipari és Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3163-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szentmártonkátai Településüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3241-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Eleki Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 155-15/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szentes Városellátó Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3291-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Orosházi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3190-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Vecsési Városgondnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3134-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Karcag Térségi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3443-2/2014
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "VHK" Veszprémi Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3448-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Egri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3287-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3498-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zagyvarékasi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3387-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Lenti Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3389-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3593-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Körös-szögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3463-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Martfűi Városfejlesztési, Ingatlankezelői és Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Önkormányzati Nonprofit Korlátolt Feleősségű Társaság
Ügyiratszám: 3768-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MAGLÓDI TEFÜ Településfejlesztő és Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3347-13/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KELET-KÖRNYEZET Kanadai-Magyar Környezetvédelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3446-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Nagytarcsai Település- és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3381-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Sümeg Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5444-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ TISZA Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3493-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3788-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PARKOM Parkfenntartó és Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3767-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4008-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4026-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4014-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4226-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4274-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3925-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fábiánsebestyén Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4310-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: SZADA NOVA Településfejlesztési Kiemelten Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3998-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MÜLLEX Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4025-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4336-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: IV/14-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Túrkevei Városgondnokság Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3985-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4791-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hódmezővásárhelyi Köztisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4678-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4040-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szelektív Hulladékhasznosító és Környzetvédelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4325-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "ÖKOVÍZ" Önkormányzati Kommunális és Víziközmű Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4333-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4238-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KIVÜ Kistarcsa Városüzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4387-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4492-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4334-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: LAKI-GAZDA Nonprofit Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4215-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Békéscsabai Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4539-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MULTI-DH Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4326-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Várpalotai Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4867-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MVK Mezőtúri Városüzemeltetési Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4309-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hatvan és Térsége Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4858-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "AVAR AJKA" Városgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4350-10/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3643-11/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4816-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyulai Közüzemi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4010-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bátonyterenyei BÁVÜ Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4863-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4825-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Marcali és Térsége Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4790-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4019-21/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÁLI Lakossági Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3450-17/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Zöldfok Településgazdálkodási és Kommunális Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5521-4/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4317-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Várpalotai Közüzemi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5624-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PELSO-KOM Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5492-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/41-2/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PVK Páty Vagyonkezelő és Közmű Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4390-11/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Városi Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4348-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyömrő Városi Település Üzemeltető és Fejlesztő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5275-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Komlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4903-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Észak-Pest Nyugat-Nógrád Megyei Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5365-2/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ OKÖT Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4327-16/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4929-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Mohácsi Városgazdálkodási és Révhajózási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4230-12/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5082-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Inno-Szolnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4901-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gödi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5402-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Monostorpályi M.F.Ü. Fejlesztési és Üzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5679-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hernád Völgye és Térsége Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5625-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4353-13/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5940-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5436-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖVA-KOM Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5027-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5441-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Négyforrás Víziközmű Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5446-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Sárvári Zöld Pont Hulladék-közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6315-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gy.T.H. Gyál és Térsége Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6065-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4824-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Keszthelyi HUSZ Hulladékszállító Egyszemélyes Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5141-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Esztergomi Köztisztasági Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4949-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Celli HUKE Hulladék Kezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4913-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "VHG" Velencei-tavi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4939-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szecsőért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6456-3/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Tiszabábolna Regionális Hulladék Közszolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6095-8/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Tapolca Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5572-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő, Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5370-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5552-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4905-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "SZÁKOM" Százhalombattai Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5445-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4935-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖVÁL Közüzemi és Vállalkozási Nonprofit Zártkörűen működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4860-9/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: AHK Agglomerációs Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4937-7/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5887-6/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4900-10/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BÉKÉS-MANIFEST Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5401-6/2014
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zalai Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/1-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VETIKOM Nonprofit Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/5-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4915-5/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Hevesi Városfenntartó Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/16-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Tiszta Vidékért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/15-5/2015
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "ARIES" Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/3-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/17-2/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/19-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/24-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft.
Ügyiratszám: IV/27-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Váci Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5477-2/2014.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/9-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÉMRHK Észak-magyarországi Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/7-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zempléni Z.H.K. Hulladékkezelési Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/12-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/55-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: TÉRSÉGI HULLADÉK-GAZDÁLKODÁSI Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV-11-9/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/13-10/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/68-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5345-6/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BKSZ PLUSZ Hulladékgyűjtési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/6-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BONYCOM Bonyhádi Közüzemi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság7
Ügyiratszám: OKTF-KP/2127-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BUCSA-ÉP Építőipari, Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/25-7/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ZALAISPA Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5038-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5150-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: SZOVA Szombathelyi Vagyonhasznosító és Városgazdálkodási Zártkörűen működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/2140-6/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5250-2/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zöld Bicske Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5344-4/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5421-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ABOKOM Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/2436-6/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: SIÓKOM Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5153-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ERVA Erzsébetvárosi Önkormányzati Vagyonkezelő Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/6918-3/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DUNAKESZI KÖZÜZEMI Nonprofit Kft.
Ügyiratszám: OKTF-KP/2149-8/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KASZAPER-ÉP Építő, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5854-6/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Besenyszögi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/6479-5/2015.
Minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÖKO-DOMBÓ Dombóvári Környezet- és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/2153-13/2015.
Minősítő okirat:

II. Minősítő okiratok visszavonása:

Közszolgáltató megnevezése: „VKSZ” Veszprémi Közüzemi Szolgáltató Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5107-8/2013.
Határozat:

Visszavonás indoka: Közszolgáltatási engedély számának változása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5107-9/2013.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYOMAKÖZSZOLG Kommunális Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5664-3/2013.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5664-4/2013.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 312/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és székhelye megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 312-2/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1083-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1083-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 710-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 710-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖVÁL Közüzemi és Vállalkozási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 747-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 747-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PARKOM Parkfenntartó és Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1536-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1536-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Észak-Alföldi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 680-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 680-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Kft.
Ügyiratszám: 973-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének iktatószáma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 973-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MVK Mezőtúri Városüzemeltetési Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1043-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és székhelye megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1043-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1091-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és székhelye megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1091-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 741-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 741-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 1092-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1092-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖVA-KOM Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 1042-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1042-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kisújszállási Városgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1735-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1735-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ALISCA Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 967-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 967-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "ÖKOVÍZ" Önkormányzati Kommunális és Víziközmű Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1896-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1896-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5335-8/2013.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5335-7/2013.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kecskeméti Városgazdasági Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4157-15/2013.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4157-14/2013.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szelektív Hulladékhasznosító és Környezetvédelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1755-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1755-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1037-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1037-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1728-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1728-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hajdúszoboszlói Városgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 1345-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1345-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Remondis-OKÖT Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1837-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1837-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Celli HUKE Hulladék Kezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1836-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1836-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 1301-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és KTJ száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1301-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1713-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1713-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szecsőért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1553-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1553-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Városi Szolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 1087-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1807-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1984-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1984-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 2256-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2256-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1948-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és székhelye megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1948-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hajdúsági Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2179-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2179-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2115-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2115-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Kft.
Ügyiratszám: 2112-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2112-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Pásztói Városgazdálkodási Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2461-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2461-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Sümeg Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2328-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2328-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Tapolca Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2325-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2325-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Sárvári Zöld Pont Hulladék-közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2414-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2414-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Hatvan és Térsége Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2507-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma és a székhelye változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2507-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ TISZA Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1544-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2508-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MÜLLEX Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2620-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2620-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Tisza Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1544-13/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1544-12/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "AVAR AJKA" Városgazdálkodási és Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2517-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2517-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Keszthelyi HUSZ Hulladékszállító Egyszemélyes Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 342-11/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 342-12/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Szolnok Zártkörű Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 2742-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2742-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2518-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2518-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ALISCA Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2939-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2939-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2438-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2438-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: "ÖKOVÍZ" Önkormányzati Kommunális és Viziközmű Üzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3100-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3100-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Jászapáti Városüzemeltető Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3191-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3191-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3210-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3210-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 3288-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3288-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szecsőért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3305-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3305-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3306-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3306-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PELSO-KOM Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3509-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3509-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zöld Híd Régió Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3323-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3323-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3231-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3231-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Debreceni Hulladék Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3468-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3468-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Dél-Dunántúli Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3268-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3268-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: AHK Agglomerációs Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3277-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3277-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balatonfüredi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 1905-11/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 1905-12/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3506-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3506-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3497-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3497-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Vértes Vidéke Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3504-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég székhelye és hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3504-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bátonyterenyei BÁVÜ Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3384-/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3384-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Lenti Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3389-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3389-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: FBH-NP Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3498-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3498-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VERTIKÁL Közszolgáltató Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 3284-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég KTJ száma és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3284-9-2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BIOKOM Pécsi Városüzemeltetési és Környezetgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3593-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3593-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyulai Közüzemi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3546-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3546-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Martfűi Városfejlesztési, Ingatlankezelői és Hulladékgazdálkodási Szolgáltató Önkormányzati Nonprofit Korlátolt Feleősségű Társaság
Ügyiratszám: 3768-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3768-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: BTG Budaörsi Településgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3688-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3688-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MVK Mezőtúri Városüzemeltetési Kommunális Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2427-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2427-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balassagyarmati Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 710-24/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 710-25/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Dabas Hulladékgazdálkodási Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3449-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3449-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3661-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3661-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DUNANETT Dunaújvárosi Regionális Köztisztasági és Hulladékkezelő, Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3837-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3837-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Inno-Szolnok Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3866-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3866-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ OKÖT Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4000-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4000-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Sümeg Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3864-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3864-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYŐR-SZOL Győri Közszolgáltató és Vagyongazdálkodó Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 3782-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztályhoz szükséges feltételek már nem állnak fenn.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: -
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3598-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3598-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3779-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3779-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3783-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3783-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Nagykátai Gyógyfürdő és Egyéb Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3868-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3868-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: AVE Hevesi Városfenntartó Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3891-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3891-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÉBH Észak-Balatoni Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3877-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3877-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ OKÖT Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4327-18/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4327-16/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: MiReHuKöz Miskolci Regionális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4026-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4026-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csongrád Megyei Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4052-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4052-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Nádudvari Településfejlesztési és Városgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4226-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4226-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Alisca Terra Regionális Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4274-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4274-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Zöld Bicske Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4030-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4030-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3687-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3687-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PEVIK Közüzemi és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3660-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3660-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Fővárosi Közterület-fenntartó Zártkörűen Működő Nonprofit Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5150-2/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: OKTF-KP/5150-4/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KASZAPER-ÉP Építő, Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4311-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4311-5/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kecskeméti Városgazdasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4336-3/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4336-4/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Futurus-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2916-10/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2916-11/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 2928-10/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 2928-11/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Szolnok Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4263-10/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4263-11/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Hevesi Városfenntartó Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4789-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4789-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: NHSZ Tapolca Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 3869-11/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 3869-12/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4954-4/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4954-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4043-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4030-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Tiszta Vidékért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4314-11/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég székhelye megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4314-12/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Várpalotai Közüzemi Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5624-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5624-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: PELSO-KOM Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5492-7/2013.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5492-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4693-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4693-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Jászberényi Vagyonkezelő és Városüzemeltető Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 4929-8/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása, régi minősítő okirat bevonása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4929-9/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Csabacsűdi Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5082-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5082-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Gyöngyösi Hulladékkezelő Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4353-12/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4353-13/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Viridis-Pannonia Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5940-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5940-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5436-6/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5436-7/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖVA-KOM Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: 5027-7/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5027-8/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Sárvári Zöld Pont Hulladék-közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6315-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 6315-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Szecsőért Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 6456-2/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég székhelye megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 6456-3/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ÉTH Érd és Térsége Hulladékkezelési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5552-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég neve és székhelye megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5552-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Bihari Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 5887-5/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének a száma változott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 5887-6/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: VGÜ Salgótarjáni Hulladékgazdálkodási és Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: 4900-9/2014.
Határozat:

Visszavonás indoka: A minősítési osztály módosítása.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: 4900-10/2014.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Dél-Kom Dél-Dunántúli Kommunális Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/17-1/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kiegészítése, régi minősítő okirat bevonása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/17-2/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Paksi Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/19-2/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/19-4/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: DEPÓNIA Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/24-2/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: Minősítő okirat kijavítása
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/24-3/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: IZSÁK-KOM Térségi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft.
Ügyiratszám: IV/27-2/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/27-4/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: Kisalföldi Kommunális Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/9-2/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A/I. minősítési osztályról A/II. minősítési osztályra módosítás
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/9-4/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: STKH Sopron és Térsége Környezetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/54-3/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: Cégnév és székhely változás
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/54-5/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: KÖZSZOLG Pápai Köztisztasági és Szolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: IV/68-3/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég székhelye megváltozott.
Új minősítő okirat ügyiratszáma: IV/68-5/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: ZALAISPA Regionális Hulladékgazdálkodási és Környezetvédelmi nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/5038-3/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: OKTF-KP/5038-5/2015.
Új minősítő okirat:

Közszolgáltató megnevezése: SIÓKOM Hulladékgazdálkodási Közszolgáltató Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság
Ügyiratszám: OKTF-KP/4484-5/2015.
Határozat:

Visszavonás indoka: A cég hulladékgazdálkodási közszolgáltatási engedélyének módosítása miatt újabb engedélyszámmal bővült
Új minősítő okirat ügyiratszáma: OKTF-KP/4484-7/2015.
Új minősítő okirat:

 

III. Elutasító határozatok:

Közszolgáltató megnevezése: -
Ügyiratszám: -
Határozat:

 

Tájékoztató az eljárás eredményéről

Magyarország közigazgatási területén keletkező termékként tovább nem használható kombinált begyűjtésű elektronikai berendezések hulladékainak (EWC 200136, EWC 160214, EWC 200135*, EWC 160213*, EWC 160216) gyűjtése, szállítása, előkezelése és 2013. évi további kezelésre történő átadása az Országos Gyűjtési és Hasznosítási Terv (OGyHT) által meghatározott célérték elérése érdekében.

link: http://ted.europa.eu/udl?uri=TED:NOTICE:301077-2013:TEXT:HU:HTML&src=0

Közszolgáltatói minősítés – szakmai konferencia, hiteles forrásból

Elsődlegesen a közvetlenül érintettek számára, a hulladékgazdálkodás területén működő közszolgáltatók képviselőinek szervez szakmai konferenciát október 10-én az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ). Ez a szakmai fórum szervesen illeszkedik az „Új utakon a hazai hulladékgazdálkodás” konferenciasorozatba, a cél ezúttal is az, hogy átfogó és hiteles képet adjon a hulladékgazdálkodási közszolgáltatói tevékenység minősítésének jelenlegi jogszabályi környezetéről, a minősítés követelményrendszeréről, a minősítési eljárás során eddig szerzett tapasztalatokról.

A konferencián való részvétel regisztrációhoz kötött, de térítésmentes.

Bővebben...