Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

EM cimeres logo ARANY HU

Milliókat takarít meg az ELTE-nek a szelektív gyűjtés

elte eksz vezer uti kollegium kicsiEredményesen vizsgázhatna a szelektív hulladékgyűjtés „tudományából" az a 250-nél több egyetemi hallgató, aki már csatlakozott az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért programhoz, hiszen az alapos ismeretek mellett egyedülálló gyakorlatot is szerezhettek az Eötvös Loránd Tudományegyetemen kialakított környezeti nevelési rendszerben. Elszántságuknak és kitartásuknak köszönhetően az egyetem költségvetése pedig több millió forinttal lehet gazdagabb.

Egyre jobban behálózza az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) karait és kollégiumait az ELTE Egyetemisták a Környezettudatos Szemléletért (EKSZ) program, amelynek megvalósításával az elmúlt három évben mintegy 100 tonna szelektív hulladék került az egyetem épületeiből a hasznosítókba.

Az intézmény hallgatói és dolgozói együttműködésének egyik „következménye", hogy idén négy kollégiumban kevesebb szemétgyűjtő konténerre van szükség. Mivel azok nem telnek meg az ürítési időpontokig, egy részüket visszamondták a közszolgáltatónál. Ezzel pedig az év végéig, mintegy 2,5 millió forintot takaríthatnak meg az egyetemnek. Legalább ilyen fontos eredményük, hogy a környezettudatos szemlélet és a fenntarthatóság gyakorlata mind több egyetemista életeleme. Sőt, egyre több ELTE-s dolgozó is csatlakozik az EKSZ önkéntes csapatához.

elte eksz kollegiumi gyujtokAz összesen 14 helyszín gyűjtési adataiból látszik, hogy fejlesztésekkel tovább növelhető a környezettudatosan kezelt anyagok mennyisége, mondta a szelektalok.hu megkeresésére az EKSZ program vezetője. Mudra Viktória, aki egyben – szintén társadalmi munkában – a Vezér Hallgatói Egyesület (VHE) elnöke, úgy látja, a másodnyersanyagok tisztaságának minősége is javítható így. Az egyébként jelenleg minimum 95 százalék.

A 2008-ban – négy hallgatói szervezet és az intézmény összefogásával – létrejött EKSZ átfogó környezeti nevelési program mostanra önkéntesek hálózatán alapuló, intézményi fenntarthatósági programmá alakult át. Ahhoz az ELTE diákjai, dolgozói és ELTE-n kívüli érdeklődők is csatlakozhatnak. Az EKSZ-ben jelenleg 16 munkacsoport működik, az önkénteseket komplex motivációs rendszer is segíti, többek között ingyenes oktatásokon vehetnek részt (pl. komposztmester-képzés, pályázatírás).

Az EKSZ a létrehozása óta eltelt több mint fél évtizedben 60 szemléletformáló rendezvényt szervezett: az interaktív előadások mellett például filmeket készítettek, amelyekkel a gyűjtés helyes módját és menetét illusztrálták. Mudra Viktória szerint, a Ha a szelektív beszélni tudna 2. - A játék nem játék c. filmjük a Magyar Telekom Fenntarthatósági Nap 4. rendezvényén, 1. díjat nyert a filmes kategóriájában. A szelektív gyűjtési program a 2014-es Greennovációs Nagydíj Greennovatív Szolgáltató kategóriájában pedig okleveles minősítéssel végzett.

elte eksz komposztalokapacitasA program keretében az önkéntesek a helyi sajátosságokat figyelembe vevő, kreatív megoldásokat találnak ki, mint az a polcos szelektív hulladékgyűjtő, amit a kollégiumokban helyeztek el, hogy a szűkös helyen is legyen lehetőség elkülönítve gyűjteni a hulladékot. Emellett konyhai komposztálás is folyik, amelynek végtermékével visszapótolják a tápanyagot a kerti talajba a kollégiumok udvarain. Külön gyűjtik az étolajat, a cigarettacsikkeket, a csipszes zacskókat, valamint a műanyagpalackok kupakjait. A bevételükből pedig beteg gyermekeket támogatnak, vagy környezetvédelmi célra fordítják azt.

A hulladékok újra felhasználására kreatív műhelyt működtetnek, ahol például kartonpapír-hulladékból füzetet készítenek, amelynek értékesítéséből újabb gyűjtőket vásárolnak. Az upcycling-ot kis füzetekkel népszerűsítik az egyetemi karokon, a kollégiumokban. Foglalkoznak faültetéssel és állatvédelemmel is.

Mudra Viktória szerint az idei évre a rendszer további finomítását, a program fenntarthatóbbá tételét, pénzügyileg saját lábra állítását tervezik. A Környezettudatos Egyetem alprogramban pedig a dolgozók felé igyekeznek még nagyobb mértékben nyitni.

Az EKSZ kreatív filmjei:

Ha a szelektív beszélni tudna 1.
Ha a szelektív beszélni tudna 2.
Ha a szelektív beszélni tudna 3.

 

ELTE EKSZ szelektiv gyujtes

ELTE EKSZ Komposzt

szelektiv polc elte kicsi

Képek forrása: ELTE-EKSZ