Általános információk

Vállalati információk

Archív információk az OKTF NHI-ről

Partnereink

Hulladékgazdálkodásért Díj

EM cimeres logo ARANY HU

Évszakot vált a TeSzedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért akciónap

teszeddLogo2013 Szept14-1000Rendhagyó módon kezdődött, rendhagyó módon folytatódik a hagyomány: 2013-ban ősszel lesz a TeSzedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért akciónap. Idén nem a korábban megszokott tavaszi időszakban hirdeti meg az országos TeSzedd! akciónapot a Vidékfejlesztési Minisztérium, a Belügyminisztérium, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium és az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), hanem őszre.

A 2013. évi TeSzedd! – Összefogás a tiszta Magyarországért akciónap időpontja: szeptember 14., jelentette be a Föld napja budapesti központi rendezvényén Dr. Illés Zoltán, környezetügyért felelős államtitkár.

Az országos TeSzedd! akciónap „évszakváltása” egyértelműen pozitív előzményre vezethető vissza, ugyanis az idei előkészítés során kiderült, hogy – az eredeti céllal egyébként összhangban – különféle szervezetek, közösségek helyi TeSzedd!-napot rendeznek tavasszal, többnyire egymástól eltérő időpontokban. Így például több települési önkormányzat mellett a közútkezelők, vadászok, horgászok vagy a közterületek kertgondozóinak kisebb-nagyobb csapata áll össze, hogy a szűkebb környezetükben – az önkéntes segítőkkel – összeszedjék az illegálisan lerakott szemetet a lakókörnyezetükben, a köztereken éppúgy, mint az erdők mélyén, a horgásztavak környékén vagy éppen az autóutak mentén. Az országos TeSzedd! szervezői pedig éppen az ilyen helyi kezdeményezéseknek a rangját, súlyát akarja növelni azzal, hogy új, ezúttal őszi időpontot keresett az akciónapra.

Az országos TeSzedd! célja változatlan: személyre szólóan is felhívni a lakosság minél nagyobb körének figyelmét a környezetvédelem megóvásának fontosságára, a közvetlen lakóhelyi környezet és az ahhoz kapcsolódó természeti értékek megóvására. A szervezők országszerte várják valamennyi településen és településrészen az önkénteseket, akik a www.teszedd.hu honlapon keresztül regisztrálhatják majd magukat s kerülhetnek interaktív kapcsolatba a szervezőkkel, lebonyolítókkal.

A további szélesebb körű kommunikáció keretében, az országos és a helyi médiumokban, óriásplakátokon is megjelennek majd a figyelemfelkeltő hirdetések és a sajtón keresztül – időről-időre – aktuális információkat is közzétesznek a TeSzedd! szervezői.

A hagyomány tehát ősszel folytatódik: szeptember 14-én minden környezetbarát, a települése, lakókörnyezete tisztaságát fontosnak tartó embert várnak az országos TeSzedd! akciónap szervezői.

Egy kis múltbanéző – TeSzedd! 2012.

Tavaly – az összesített adatok szerint – az ország mintegy 700 településén, csaknem 1500 gyűjtőponton, együttvéve 150 ezer körüli létszámban vettek részt a TeSzedd! akcióban. Szinte valamennyi korosztály: az iskolásoktól kezdve a felnőtteken át, a nyugdíjasokig képviseltette magát. Legnagyobb arányban a középkorosztály tagjai voltak, de a fiatalabbak is szép számban megjelentek. Az egynapos akció eredményeként – csaknem egy milliárd forint értékű munkát elvégezve – összesen mintegy 3000 tonna szemét gyűlt össze s ezzel az adott településrészek megtisztultak az illegálisan lerakott szeméttől.

Tavalyi tapasztalat – ami sajnos megegyezik a korábbival –, hogy az illegálisan lerakott vegyesszemét többnyire a települések határában, a településeken belüli zöldterületeken, a településekhez vezető utak mentén és hegyoldalakban, folyó- és tóvízben, sajnos egyaránt találhatók. Ez utóbbi helyekről speciálisan képzett szakemberek – alpinisták, búvárok – szintén önként vállalt munkában igyekeztek megtisztítani az egyébként nem vagy kevésbé a szem előtt lévő hulladékoktól. Sajnos, összetételükben ezek is hasonlóak voltak a nyílt színen, illegálisan lerakott szeméthez, amely sok helyen nagymértékben tartalmaz egyébként hasznosítható hulladékot. Ez utóbbi azonban már nem alkalmas a hasznosításra, mivel szeméttel keveredett és a hasznosítást akadályozó szennyeződéseket tartalmaz, ám a környezetet ezektől is meg kell tisztítani.